A főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat a férfi ellen.
A vádlott 48 éve házas, feleségével 2007 szeptemberétől Parasznyán egy családi házban laktak. A férfi rendszeresen ivott, s feleségét több alkalommal azzal gyanúsította, hogy meglopja, az életére tör, ezért folyamatos lelki terrorban tartotta.
Két évvel ezelőtt a házuk felrobbantásához két PB-gázpalackot vásárolt; 2018. november közepén az esti órákban magához vett egy fém széklábat, bement az asszony szobájába, és elkérte tőle a kisbaltát faaprítás indokával. Amikor a felesége átadta neki, a balta fokával erőteljes ütést mért a fejére.
A megszédült nőt a baltával tovább ütötte, és amikor az védekezve megfogta a baltát, elővette a széklábat, a felesége kezére ütött, amely eltört. A földre került nőt többször megütötte, s közban azt kiabálta, hogy "most meghalsz!"
Amikor abbahagyta felesége ütlegelését, a nő állapota alapján úgy gondolta, hogy meg fog halni. Az asszony lakrészébe bevitte és megnyitotta a két gázpalackot, majd elrejtőzött az udvaron. A palackokból kiáramló gáz a kandallóban égő tűz miatt belobbant, és a lángok átterjedtek a szoba berendezési tárgyaira.
Az ügyészség közleményében arra is kitért, hogy a nő a vádlott tudomásán kívül elmenekült az ingatlanból, és egy szomszédjától kért segítséget.
A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ingatlanban mintegy 10 millió forintos kár keletkezett.
A vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, ezért az ügyészség a felmentésére tett indítványt, egyidejű kényszergyógykezelésének elrendelésével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.