A YouTube-on látott „csináld magad” videók alapján szerzett tapasztalatot saját háza megépítésére egy hampshire-i férfi.
Habár tíz évbe és közel 55 millió forintnak megfelelő összegébe került a dolog, az 51 éves Graham Harley most egy fantasztikus, öt hálószobával rendelkező családi ház tulajdonosa. Egy építészként dolgozó barátja vicces megjegyzése indította el a folyamatot, azt mondta ugyanis, hogy
Bárki fel tud magának építeni egy házat
Harley ennek hatására úgy döntött, a videómegosztó segítségével megépíti saját házát. Az épületegyüttes egy házat, egy moziépületet és egy edzőtermet is rejt magában. A környéken egy hasonló családi ház több mint 170 millió forint értékben eladóak, így bátran kijelenthetjük, hogy a férfi szép munkát végzett – főleg, ha a befektetett költségeit nézzük.
– Évekkel ezelőtt jutott eszembe. Egy barátom is maga építette fel a házát, én pedig besegítettem. Ekkor lehetőségem nyílt megfigyelni, amit csinál, és ekkor mondta azt is, hogy bárki képes ilyesmire. Később ugyan kiderült, hogy a téglák pakolgatására gondolt, de én olyan komolyan vettem, hogy onnantól nem álltam le – nyilatkozta Harley.
Habár évekbe telt – főleg a videós tanulás miatt –, a férfi nagyon büszke a házra, amit egymaga épített.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.