Brüsszel továbbra is ránk akarja erőszakolni bevándorláspárti politikáját, el akarja venni a határvédelem jogát Magyarországtól - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője szerdán Budapesten.

Vannak azok a tipikus napok, amikor az ember úgy érzi, jobb lett volna, ha inkább ki sem kel az ágyából. Azok, akik bekerültek az alább látható válogatásba, biztosan sosem felejtik el életük legbénább napját.

Amit a kutyák kezdetben csak játéknak fognak fel, az később az igazi nehézfiúk elleni harchoz szükséges, elengedhetetlen tudássá válik. Nyomkövetés, elfogás, drogkeresés – bűnüldözés mesterfokon.

Készüljön, ha jövő héten közjegyzőhöz kell mennie, mert kíméletlenül megemelte az árakat a kamara. Egyes ügyekért akár kilencezer forinttal is többet fizethetünk óránként.

Már az utolsó filmkölcsönző is bezárt a fővárosban. Az aranykorban még főleg felnőttfilmeket kerestek itt, egyszer pedig maga Steven Spielberg is a Corvin tékába „tévedt”.

Szegényebb sorú lányokat toboroztak tábori prostituáltnak az első világháborúban. Aki megfertőzödött nemi betegséggel, azt bevetették az ellenségnél.

Élő halottként bámul maga elé a cellájában a pásztói H. Mónika, akit azzal vádolnak, hogy levágta újszülöttje fejét. Legkisebb gyermeke eközben már elfelejtette édesanyját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.