A koronavírusos beteg felejtse el a klímát

A koronavírusos beteg felejtse el a klímát

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 22. 13:00
Többen már most, még a nyári szezon előtt megejtik a légkondicionáló berendezések karbantartását. A koronavírus-járvány miatt viszont most ehhez is egy kicsit másképp kell hozzáállni.
H. R.

Egy légkondicionáló miatt fertőződött meg tíz ember koronavírussal egy katonai étteremben a kínai Kantonban.

A kínai közegészségügyi intézet kutatócsoportjának sikerült egy korábbi fertőzési láncot visszakövetniük, aminek az eredményeit most megosztották a világgal. A nyomozás során kiderült, hogy a kantinban tartózkodó 91 ember körül tízen lettek betegek.

Egy Vuhanból érkező férfi volt az első, vélhetően ő fertőzte meg a többieket úgy, hogy egy nyálcseppet vitt magával a közelében lévő klíma keltette áramlat.

– A légkondicionáló készülékbe is bekerülhet a vírus. Koronavírusos betegeknél nem is javasolt a használata, máshol a szokásos karbantartás után használható, hangzott el a kormányinfó koronavírusról szóló tájékoztatójában hétfőn.

Ennek ellenére a klíma használta rossz, sőt egyes esetekben még segítenek is csökkenteni a vírusok számát a levegőben.

Önállóan is ki tudja tisztítani a szűrőt

Az otthoni klímaberendezéseken évente egyszer vagy kétszer kell elvégezni a karbantartási munkákat, attól függően, hogy csak hűtünk, vagy fűtünk is vele.

A szerelők átlagosan 8-10 ezer forintot kérnek ezért a munkáért. Ám ezen nem érdemes spórolni, mert ha valami megsérül, miközben magunk takarítjuk ki, nőhetnek a költségek, akár 30 ezer forintba is kerülhet végül a próbálkozás. De vannak munkák, melyeket mi is nyugodtan elvégezhetünk, míg kiér a szerelő.

– Használat előtt érdemes leporolni a készüléket, és a szűrőt. Ha fertőtleníteni szeretné a berendezést, akkor mindenképpen szerezzen klímához való szert – magyarázta a Borsnak Némedi László, a Magic Klíma Kft. ügyvezetője.

– Erre azért van szükség, mert speciális felületek vannak a készülékben, amiben a hagyományos tisztítószerek kárt tesznek. A szűrő alá fújja be a vegyszert, állítsa a klímát a leghidegebb funkcióra, hogy ráfagyjon, utána olvassza ki, majd szárítsa le a fertőtlenítőt. De ezt egyébként minden karbantartás alkalmával megcsinálják a szakemberek is.

Ha nem büdös a klíma, használhatja. Ha rohadt, penészes szaga van a készüléknek, akkor inkább ne használja! Ez azt jelzi, hogy megállt benne a víz és elszaporodtak benne a gombák, baktériumok. Ezt már jobb szakemberre bízni.

Már lehet kapni olyan klímát, ami önmagát fertőtleníti. Azok a készülékek, amik rendelkeznek plazmaszűrővel, UV-szűrővel, fotokatalitikus szűrővel és egyéb speciális légszűrőkkel, azok gátolják a baktériumok és vírusok megtelepedését. Nézzen utána, az is lehet, hogy az otthonában lévő klíma még tisztítja is a levegőt. Megöli a benne keletkező és a beáramló organizmusokat.

Folyékony fertőtlenítő tönkreteszi a kocsit

Nem csak otthon használunk klímát, az autóban is. Sőt igazából rendszeresen be kellene kapcsolnunk, hogy megmozgassuk a rendszert, mert máskülönben a sok állásban tönkre megy.

Az autó szellőztetőrendszerét érdemes évente egyszer kitakaríttatni és a pollenszűrőjét cserélni. Az ózonos takarítás most a legjobb a piacon, ez olyan 6 ezer forintba kerül. A pollenszűrő ára, a kocsi típusa szerint eltérő.

– A szellőzőrendszer kitakarítása nagyjából fél, egy órás folyamat. Mi ózonos takarítást végzünk, ez gyakorlatilag fertőtlenítő gázok keringtetését jelenti a kocsiban – részletezte Legény György autószerelő.

– Vannak spray-s és habos módszerek, amiket a szellőztetőn be kell nyomni, ezek talán otthon is használhatók. De én nem javaslom, mert a nedvesség tönkre teheti a kocsi elektronikáját.

Viseljünk maszkot a klimatizált helyen

Ahogy a kínaiaknál előfordult, hogy a klíma miatt fertőződtek meg az emberek, bárhol máshol is előfordulhat. De csökkentheti a fertőzés esélyét.

– Amennyiben olyan helyre kell menjünk, ahol nem csak a velünk együtt élők vannak, vagy idegenekkel kell egy kocsiba üljünk, viseljünk maszkot. Emellett mossuk, fertőtlenítsük rendszeresen a kezünket – mondta dr. Bense Tamás családorvos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.