A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Karácsony Gergely főpolgármester elrendelte az arcot eltakaró maszk, kendő vagy sál viselését Budapesten a közösségi közlekedési járműveken április 27-től - emlékeztettek az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írták, az intézkedés betartásának elősegítése érdekében, illetve hogy minden utas biztonságban érezhesse magát a tömegközlekedési járatokon, a BKK és a Főpolgármesteri Hivatal mosható és vasalható textilmaszkot oszt az utazóközönségnek és a fővárosban közlekedőknek a következő napokban.
Az új utazási feltétel életbe lépését megelőzően és azt követően tíz forgalmas csomóponton, hetente többször, reggel 7 és 9 óra között 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a BKKmunkatársai.
A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, majd később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak - közölte a BKK.
A közleményben kitértek arra is, hogy a környező európai fővárosok közül Bécsben és Prágában már korábban bevezették a közösségi közlekedési eszközökön való maszkviselést a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében.
Budapesten továbbra is naponta fertőtlenítik és takarítják a járművek minden közösen használt felületét - beleértve a leszállásjelző gombokat, a kapaszkodókat, az ülőfelületeket, az ablaknyitókat - és a járművezetői állást is - írták.
A közleményben idézik a BKKvezérigazgatóját, Varga Ivettet, aki azt hangsúlyozta: "ha odafigyelünk magunkra és embertársainkra, illetve betartjuk az intézkedéseket, csökkenthetjük a fertőzésveszélyt, és a közösségi közlekedés továbbra is biztonságos választást jelenthet a fővárosi utazásokhoz".
Az intézkedés betartására a közterületi FUTÁR-kijelzők, a járműveken pedig hangbemondás és a kihelyezett tájékoztató anyagok figyelmeztetik majd az utasokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.