5385. oldal - Aktuális


Kikészült a nagyszájú nő! - képekkel

Kikészült a nagyszájú nő! - képekkel

Vannak, akik mindent megtesznek a szépség érdekében, de végül túllőnek a célon és túlzásokba esnek. Így járt Mása Raszputyina orosz énekesnő is, akit végül elcsúfítottak a túlzásba vitt plasztikai műtétek.
Munkába áll az első magyar seriff

Munkába áll az első magyar seriff

Soha nem ijedt meg a saját árnyékától az egykori rendőr. Senki nem mert ujjat húzni vele, és most is ebben bíznak Polgáron az emberek.
Tudatos tervezés eredménye a világ?

Tudatos tervezés eredménye a világ?

Az élővilág nem az iskolában tanult törzsfejlődés útján, hanem intelligens tervezés eredményeként jött létre, állítják egy mozgalom hívei. Kampis György evolúciókutató szerint ez csak hit.
Kétszer is elkapta már a H1N1-et

Kétszer is elkapta már a H1N1-et

Kétszer is elkapta a H1N1 vírust egy nyugat-virginai gyermekorvos. Az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója szerint ez könnyen előfordulhatott.
180 milliárdot érő hajóroncsot találtak

180 milliárdot érő hajóroncsot találtak

A világ legértékesebb hajóroncsát fedezte fel az Octopus kutatócsoport Brazília partjai mellett: a 300 éves holland kereskedőhajó több mint 170 ezer aranydukátot szállított, és szállítmányával együtt ma 180 milliárd forintot ér.
Tompai családirtó - Pénzért ölt István!

Tompai családirtó - Pénzért ölt István!

Hat és félmillió forintot ástak ki a nyomozók a tompai családirtó, Sz István édesapja kelebiai házában lévő disznóól mögül. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik.
Férfiban lelte meg álmai nőjét

Férfiban lelte meg álmai nőjét

Sok férfi irigykedő tekintete kíséri Ian Youngot, amint az utcán sétál a feleségével. Mitagadás, igencsak kellemes benyomást gyakorol az emberre az ázsiai szépség, kevesen gondolnák a mutatós asszonykáról, hogy valójában férfi...
Kutya szolgál ki a benzinkútnál

Kutya szolgál ki a benzinkútnál

Barátságos labrador szolgálja ki egy benzinkútnál a vevőket. A kutas kutya gazdája már öt hónapja alkalmazza Codyt, amely mindenki kedvence lett.
Nem kaphatnak diplomát a dagi diákok

Nem kaphatnak diplomát a dagi diákok

Felháborodást váltott ki a diákok és a tanárok körében is az új intézkedés az amerikai Lincoln Egyetemen, ahol ezentúl nem kaphatnak diplomát a túlsúlyos diákok.
Levágták Thierry Henry kezét a borotvareklámban

Levágták Thierry Henry kezét a borotvareklámban

A Gilette borotvagyártó cég - melynél a francia futballválogatott csapatkapitány is reklámarc, Roger Federerrel és Tiger Woodsszal együtt – úgy döntött, eltűnteti a csatár nemrég hírhedtté vált bal kezét a francia piacra szánt hirdetéséről.
Tizenkét éves fiú támadt a lányra

Tizenkét éves fiú támadt a lányra

Tizenkilenc éves lányt erőszakolt meg majdnem egy kiskamasz. Az áldozatot egy éjszakára kórházban tartották megfigyelésre, az elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette.
Hatalmasat üt a nukleáris pingvin - videóval

Hatalmasat üt a nukleáris pingvin - videóval

Pingvinről nevezték el a világ legerősebb sörét, amelyet a gyártók szerint csak kupicányi adagokban lenne szabad fogyasztani. A nedű alkoholfoka egy százalékkal veri az előző csúcstartót.
Beckham is hatalmasat bukik a dubai csődön

Beckham is hatalmasat bukik a dubai csődön

Az aggasztó csütörtöki hírek, amelyek a dubai állam fizetésképtelenségéről érkeztek, komoly fejtörést okoznak többek között David Beckhamnek is. A sztárfocista ugyanis hatalmas összeget fektetett be az arab ország ingatlanpiacába.
Divatba jött a szőrös mell és popóbugyi

Divatba jött a szőrös mell és popóbugyi

Párizsban hódító útjára indult a testet utánozó ruha, amelyben az ember meztelennek tűnik. Az extrém divatot követők kitörő örömmel üdvözölték az újdonságot, a magyar stylis Herczeg Zoltán viszont kiborult a képek láttán.
Hallgat az egyetemi lövöldöző

Hallgat az egyetemi lövöldöző

Bár egész éjjel faggatták a rendőrök, egyelőre nem tett vallomás G. Ákos, aki csütörtök délelőtt saját, engedéllyel tartott fegyverével rálőtt két csoporttársára, egy egyetemei laboránsra és egy takarítónőre a Pécsi Tudományegyetem...
Mutálódik a rettegett vírus

Mutálódik a rettegett vírus

Negyven éve nem volt olyan influenza világjárvány, mint amilyen most van a H1N1 miatt. Magyarországon meghalt a vírus nyolcadik áldozata is, egy hatvanas éveiben járó asszony.
4 milliót fizetett fogaiért a politikus

4 milliót fizetett fogaiért a politikus

Egy ismert magyar politikus több mint 4 millió forintot fizetett ki fogászati kezeléséért – értesült a Bors. Lapunk megtalálta az illető fogorvosát, aki részleteket is elárult a beavatkozásról.
Nagyékra gyújtották a házukat

Nagyékra gyújtották a házukat

Az éjszaka közepén rágyújtották a Nagy családra a saját házukat. A családfő, Béla szerencséjére felébredt, és kimenekítette szeretteit. Nyolc ember, köztük öt gyerek menekült meg a tűzhaláltól.
Gordon Ramsay eladósodott

Gordon Ramsay eladósodott

Néhány hetet kapott Gordon Ramsay, hogy kifizesse adótartozását, amelyet két éttermével halmozott fel. Az összeg meglehetősen nagy, így a mocskos szájú sztárséf igencsak kellemetlen helyzetbe került.
Leszúrta, megfőzte, majd megetette macskáival a kedvesét

Leszúrta, megfőzte, majd megetette macskáival a kedvesét

Senki nem gyanakodott volna Sheilára, a kedves pincérnőre - Celine Dion nagy rajongójára, a karaoke szerelmesére - , hogy képes lehetne efféle szörnyű tettre. Különösen nem feltételezte volna senki a kedves lányról, hogy ilyen hidegvérrel,...
Tízezreket spórolhatnak a nők a kötelezőn

Tízezreket spórolhatnak a nők a kötelezőn

A nők alig harmada tervezte az idei kötelező biztosítási kampány előtt, hogy a szezon indultával utánanéz a lehetőségeknek, és – egy kedvezőbb ajánlat esetén – lecseréli aktuális biztosítóját. Noha, mint arra szakértők...
Női bugyiban maszturbált az autópiacon

Női bugyiban maszturbált az autópiacon

Vajon mi késztet egy fiatalembert arra, hogy női bugyiban és melltartóban, két kocsi között maszturbáljon egy álmos louisianai kisváros használtautótelepén. Rejtély…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.