Kinyomozta telefonszámát, majd elkezdte SMS-ekkel bombázni 23 éves szomszédját a 46 éves férfi. Kezdetben csak ártatlannak tűnő üzeneteket küldött, de aztán túl messzire ment a zaklatással.
<p>Telefonon zaklatják és szexuális töltetű üzeneteket kap Agárdi Szilvi. A vak énekesnő nem bánja, ha érdeklődnek iránta a férfiak, de a hajnali telefonhívásoktól és a fehérneműjére irányuló kérdésektől a hideg rázza.</p>
Pillangókéssel szíven és többször hasba szúrta volt barátnőjét Gödön egy férfi a nyílt utcán, a 34 éves nő a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrök azonnal tudták, hogy kit kell keresni, ugyanis a férfi korábban bántalmazta és zaklatta exét.
Kilenc éve küldözget mocskolódó leveleket és fenyegető üzeneteket az a nő, aki előbb rajongója volt, később zsigeri gyűlölője lett a népszerű műsorvezetőnek. Most egy cica miatt robbant ki a balhé. Nóra a rendőséghez fordul.
Xantus Barbara feszülten érkezett a zaklatási ügy újabb tárgyalására, hiszen ismét szembe kellett néznie azzal a férfival, aki évek óta megkeseríti az életét.
„Meglátod, ott leszek a következő koncerted hangpróbájánál” – üzente egy férfi Tóth Verának, és bár az eset évekkel ezelőtt történt, a mai napig mély nyomokat hagyott az énekesnőben. Tóth Vera az Élhető Hazánkért Társadalmi...
A legtöbb édesanya mindent megtenne azért, hogy gyermeke boldog legyen és megkapjon mindent, amit szeretne. Vannak ezek az anyukák, és van Raffaela Spone, aki nem ismeri a határokat.
Bár a vírusveszély miatt Nótár Mary is az otthonában vesztegel, nem érezheti magát teljes biztonságban. Ott is megtalálta ugyanis az a két férfi, akinek eszelős rajongása rettegésben tartja az énekesnőt.
A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 43 éves döbröközi férfival szemben folytattak zaklatás vétség elkövetése miatt.
Betartotta a szavát az ismeretlen nő, aki újabb részleteket ígért Gréczy Zsolt udvarlási szokásairól. A szerdán nyilvánosságra került pornográf képekkel fűszerezett történetre egyetlen szó illik: gyomorforgató. Kérdés: ezek után...
Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, zaklatás és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás egy 38 éves holland férfi ellen, aki hónapok óta zaklatta volt élettársát Győrújbaráton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság...
Egy évvel azután, hogy meg akarta ölni egy rajongója, Anna könnyeivel küszködve állt újra a Budapest Park színpadára. Ám ezzel a fellépéssel maga mögött hagyta a démonait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.