Ki segít a sorselemzőn, ha maga a másoknak okos, higgadt tanácsokat osztogató Joshi Bharat kerül nehéz helyzetbe? Mind többen teszik fel ezt a kérdést, azok után, hogy sorban jelennek meg a súlyos vádakat megfogalmazó kritikák az indiai sorselemző...
Túlságosan aktív, túl sok az energiája Nicolas Sarkozynek – véli az elnökre irigykedők tábora, akik szerint a korát meghazudtoló hiperaktivitást teljesítményfokozó szereknek köszönheti.
Horváth Charlie szerint igencsak felhígult a hazai zenei szakma. Szerinte az ország fele még a "Boci, boci tarkát" sem tudja elénekelni, és az a legszörnyűbb hogy sokat közülük szerepeltetnek is. Ennek ellenére szerinte nem ezeket az embereket...
Hiába a világ egyik legnevesebb szakácsa, Nigella Lawson rendre kudarcot vall gyereki előtt, akik nem hajlandóak megenni főztjét. A konyha nagyasszonyának azonban a közönséggel is akad problémája, szakácskönyveinek eladásai nagy mértékben...
Jó hír azoknak, akik lecsúsztak a Puskás stadionbeli Depeche Mode koncertről, hogy nem kell a jegyüzérektől irdatlan összegekért jegyet szerezniük, elég ha fél évet mégvalaghogy kibírnak. A zenekar ugyanis 2010 januárjában ismét Budapestre...
Kemény revansot vett vélt sérelmein Sade Metcalfe, a Tottenham Hotspur középpályásának, Jamie O’Harának korábbi barátnője a futballista jelenlegi, modell kedvesén, Danielle Lloydon. A lapátra tett hölgy vagy annak valamelyik barátja...
A botrányairól is elhíresült Dita von Teese ismét felhívta magára a figyelmet, ezúttal a róla és a nála 11 évvel fiatalabb Kallean de Castebajac-ról készült lesifotókkal, amelyekről rögtön látszik, nem közömbösek egymás számára.
A kutyának sem kell Carla Bruni, a francia First Lady zenei albuma, ezért férje százmilliókért reklámoztatja azt világszerte. Sőt, a mezőgazdasági minisztérium ingyen osztogatja a CD-t, remélve, hogy külföldön is felfigyelnek a modellből...
Kedden játszi könnyedséggel bánt el a Bajnokok Ligájában címvédő Manchester United futballcsapata az Arsenallal. A Londonban vendégeskedő manchesteriek az elődöntő második meccsén, a visszavágón 3-1-re verték az Ágyúsokat és 4-1-es...
Új, heti rovatunkban két hölgy tárja az olvasók elé véleményét, egy aktuális témával kapcsolatban. Két nő, két világ, kettő, egymásnak ellentmondó vélemény.
Megtörtént az első arcátültetés az Egyesült Államokban. A negyvenhat éves Connie Culp egy halott nő arcát kapta sajátja helyett, amely egy lövés következtében roncsolódott össze.
Gombóc Artúr, a Nagy Ho-Ho-Ho horgász, Pom-Pom és Picur! A múlt nagy mesefigurái, akiket egy divattervező most újraélesztene! J. Csonka Hedvig törekvéseit sztárok tucatjai támogatják, no meg szakemberek is, akik szerint a mai mesék agresszívvé...
Évek óta azon gondolkodom, hogyan segíthetnék párt találni a magányos barátaimnak? A megoldás megérkezett: egy cég élményrandi keretében hoz össze párokat.
Befellegzett az erőltetett társkeresésnek. Az igényesebb szolgáltatók igyekeznek olyan helyzeteket teremteni a párra vágyóknak, hogy ne azt érezzék: választaniuk kell az albumból ahhoz, hogy rájuk találjon a szerelem. A főzős, kirándulós,...
Noha háttérbe vonult, mégis az egyik legbefolyásosabb szocialista politikus maradt Gyurcsány Ferenc. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy vidéki korteskörútra készül. A leköszönt miniszterelnök a szocialisták EP-kampányában segédkezik hamarosan.
Örökre emlékezetes marad Beke Ivett életében az a máltai vakáció, amiről a napokban érkezett haza. Találkozott azzal ügynökséggel is, akik Pamela Anderson útját egyengetik. A magyar Pamela Anderson hasonmás ígéretet kapott, hogy őszre...
Pénzzel tömött erszényt talált egy takarítónő a kecskeméti plázában. Bobán Ambrusné, Marcsikának még a lélegzete is elállt, amikor megtudta, hogy közel félmillió volt a bukszában. Az asszonynak sok minden megfordult a fej, csak az nem,...
Egy záhonyi képviselő jelentette fel még tavaly szeptemberben a MÁV Cargo vezérigazgató-helyettesét, Kovács Imrét, aki most a város díszpolgára lett. A szakember ellen hűtlen kezelés miatt még mindig folyik az eljárás, bár ez nem akadály...
Hamarosan szabadul V. Árpád Pál. A férfit azzal gyanúsították, hogy köze lehet négy ember rejtélyes eltûnéséhez, de ezt eddig nem sikerült bizonyítani. Korábban emberölés miatt 20 évet kapott, jelenleg lopás miatt ül. A falubeliek...
Érthetetlen, mi történhetett H. Zsuzsannával, a kétgyermekes asszonnyal, aki otthonában életet adott kisfiának. A csecsemőt az információink szerint a rendőrök vették ki a fagyasztóból. Egyelőre csak az biztos, hogy a 40 év körüli nő...
Kisbabát vár Béres Alexandra. A fitneszkirálynő és párja hosszú, gyötrelmes évek után végre gyermekáldás elé néz. Szandi bármilyen áldozatra kész volt, hogy férjétől foganjon meg a kicsi.
Amy Winehousenak számos látogatója akadt, amikor hétvégén rosszul lett és kiszáradás miatt kórházba szállították. Miután kiengedték, többek között egy St. Lucia-i férfi hordozta tenyerén az énekesnőt, aki hevesen ölelgette új hódolóját.
Minden idők legkarizmatikusabb hazai popikonja, Révész Sándor július 3-án exkluzív unplugged koncertet ad a soproni VOLT Fesztiválon! Révész a Generál és a Piramis zenekarral és szólólemezeivel egyaránt hihetetlen sikereket ért el a magyar...
A Diana kiállítás május 3-a helyett május 31-ig várja a látogatókat a Károlyi-Csekonics Rezidáncián. Magyarországon sem maradt el várt a siker, január 31-i nyitása óta több mint százezren voltak kíváncsiak Diana walesi hercegnő életét...
Tavaly Megan Foxot választották az éve legszexisebb nőjének és a színésznő még most is rászolgál a címre. Az Esquire magazin legfrissebb kiadása számára készített egy videót is, melyben elvileg egy átlagos napját mutatja be –...
A haldokló hazai bányaipar megirigyelné a győri állatpark új lakóinak, a Tanzániából származó földimalacoknak teljesítményét. A furcsa külsejű állatok ugyanis tíz másodperc alatt képesek egy méteres mélységbe leásni magukat. Mégis...
Május 7–10 között érkezik Magyarországra az a világszínvonalú produkció, ami egy film, egy színházi előadás és egy hatalmas rock koncert kitűnő egyvelege a jégen. Ez pedig nem más, mint a Disney High School Musical.
Tamás egy rendezvényen durván az ott lévő Némedi Marira támadott: azzal vádolta, hogy elvette a pasiját. Mari természetesen tagadta ezt az egészet, mivel Õ jelenleg Terry Black párja. Gerencsér folyamatosan obszcén szavakkal jellemezte a...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.