Percenként 12 millióval nő az államadósság

politika
PUBLIKÁLÁS: 2011. november 17. 07:35
Hiába csökkentette drasztikusan az államadósságot a kormány, a tetemes összeg mégis nôtt. Az ok: a forint gyenge árfolyama. Idén csaknem 2000 milliárd forintot kell törlesztenie az államnak.
Elolvadt a nyugdíjpénz
A magas, illetve növekedő államadósságnak egyébként – függetlenül az okoktól – komoly következményei lehetnek. – Nagy pofon ez a kormánynak, bár azért lehetett tudni, hogy a korábbi csökkentés is csak a nyugdíjpénzeknek volt köszönhető, nem pedig a gazdaságnak – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője. – A magasabb államadósság magasabb kamatterheket hoz magával, az államnak egyre többet kell fizetnie az adósság után esedékes kamatokra. Nehezebbé válnak az állampapír- kibocsátások is, mert a piaci szereplők csak drágábban hajlandók megvenni azokat. Az állam viszont ebből szeretné visszafizetni az EU-nak és az IMF-nek a hiteleket. A vészharangokat azonban még nem kell kongatni, az év végi eredmény számít, addig pedig még erősödhet a forint – tette hozzá a szakértő.








Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.