Országosan eddig 3600 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt. Vasárnapra virradó hajnalban hatalmas árhullám öntötte el a Borsod megyei Felsőzsolcát. A helyzet Észak-Magyarországon kritikus, a károk elbecsülhetetlenek.
Információnk szerint Stohl András megkezdte az elterelést, így a rendőrség valószínűleg felfüggesztette a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos, ellene indult eljárást.
Mózes nyomában- Bármily elegáns is Sharm El Sheikh, a Sínai félsziget legfelkapottabb üdülőhelye, alig mérhető a Nílus torony környékének lüktető életéhez. Az egyiptomi arab világ kihívó nyüzsgése és a kétharmad Magyarországnyi...
Nemcsak a borok tisztasága, hanem a minősége is sokat javult az elmúlt évhez képest – állapította meg a nemzetközi zsűri egyik tagja, Fabók Mihály a XI. Pannon Bormustrán.
Megmentette egy kétéves fiú életét egy nyaralás alatt készült fotó. A szemfüles nagymama vette észre a rosszindulatú daganatot unokája szemében, akit azonnal orvoshoz vittek.
Csillapodhat a felbolydult piaci hangulat, miután tegnap a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Varga Mihály bejelentette: a kormány tartani akarja a 2010-es tervezett hiánycélt, csődközeli helyzetről nincs szó.
Egymást ütötte-verte férj és feleség egy orosz tévéműsorban. A bunyóból a nézők és a műsorvezető sem maradt ki. A brutális felvételeken az is látszik, hogy a menyasszonyt „élete párja” iszonyatos erővel hasba rúgja.
Házakat döntött romba az árvíz több borsodi településen. Budapesten várhatóan hétfő délután tetőzik a Duna. Ócsanálost kiürítették, de sokan saját felelősségükre otthon maradtak.
Egy szőke nővel, a bárpultnál italozott Stohl András a balesetét megelőző éjszakán. Éppen abban a bárban, ahol a kábítószer miatt jelenleg is börtönben ülő Farkas Péter barátnője az üzletvezető.
A helyszínen meghalt az a 26 éves férfi, akinek autójába egy 31 éves férfi csapódott bele gépkocsijával a főváros XXII. kerületében található Balaton úton.
A Duna megemelkedett vízszintje miatt szombaton elszabadult egy ponton távtartó rúdja tegnap a főváros budai oldalán. A helyzet veszélyessége miatt be kellett vetni a Fővárosi Tűzoltóság búvárszolgálatát és tűzoltóhajóját.
Megdöbbentő látvány fogadta azt az egerbaktai lakost, aki a kertje végében folyó patakban egy holttestet fedezett fel. Az elhunyt egy helyi, 60 éves férfi.
FRIZBI - Önök láttak már repülő kutyát? Ha nem, akkor június 6-án, vasárnap Óbudán a helyük, akkor rendezik meg a Gyerek Sziget Dog Chow Kupát, amely kicsik és nagyok számára egyaránt páratlan időtöltésnek ígérkezik.
Kivágta a biztosítékot Lady GaGa angol Monsters Ball névre hallgató turnéján. Az extrém amerikai zenész művértől áztatott nyakkal borult a földre, miközben háttértáncosai kannibál módjára tépték szét a színpadon.
Rekordméretű harcsát fogott ki a észak-olaszországi Pó folyóból egy helyi horgász. A 113 kilós, majd két és fél méter hosszú szörnyet majd egy órányi fárasztó küzdelem után emelték partra.
Verhetetlennek bizonyult a 22 éves Gelencsér Péter a világ legnagyobb, Las Vegas-i pókertornáján. Az Iteo Pepe becenevű kártyamágus mindenkit maga mögé utasítva hozta el a 41 milliós fődíjat.
LÁTVÁNYSIKA - Hölgyek, vigyázat! Ha egy férj azt ígéri: mire hazaérsz, ragyogni fog a lakás, nem kell azonnal mártírt látni benne, lehet, hogy csak önmagát akarja szórakoztatni. Mert bár egy asszonyt az Egyesült Államokban nemrég ezért...
Tizennyolc kilós daganatot operáltak ki egy 63 éves nő testéből a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ szülészeti-nőgyógyászati osztályán. A beteg jövő héten elhagyhatja a kórházat.
Forrnak az indulatok a meggyilkolt 17 éves tinédzser, E. Katalin hozzátartozóiban. A gyanúsított rokonai talán jobbnak látták, ha elhagyják Szombathelyet.
Újra rátört fiuk elvesztésének fájdalma a Daróczi szülőkre, amikor lajstromba vették Dávid hátrahagyott személyes tárgyait. Kínos vita kerekedett a volt kormányszóvivő mobiljának tulajdonjogáért Choli papáék és a volt kedves képviselője között.
A vendégekért, de egymás ellen is küzdenek a különleges vendéglátóhelyek. A Dining Guide étteremverseny döntősei között luxus- és első osztályú, de polgári és egyszerű étterem is esélyes.
Komédiázni fog a kétszeres Oscar-díjas rendező, akit kamerán innen és túl is az Akadémia által szintén duplán díjazott Jodie Foster irányít majd egy új vígjátékban.
Budapest 69 aluljárójában tilos lesz rágyújtani, döntött tegnap a Fővárosi Közgyűlés. A testület hamarosan a megállókból is kitiltja a pöfékelőket. A szabályszegőket 30 ezer forintra büntethetik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.