671 milliót keresnek Veres Istvánon

Budapest Airport Zrt.
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 23. 10:00
A reptéren tegnap őrizetbe vették Veres Istvánt, a Zóna Taxi vezérigazgatóját. A vállalkozó külföldi útjáról tért haza. A gyanú szerint ő és társai 671 millió forint kárt okoztak a Budapest Airport Zrt.-nek.
Bors

 

Összesen öt főt vettek őrizetbe tegnap a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói, ellenük különösen jelentős kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. A nyomozás három éve tart.

A reptéri zsaruk tegnap V. István mellett őrizetbe vették R.-V. Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. korábbi jogi igazgatóját, helyettesét, Sz. György jogászt és L. Zs. repülőtérielőtér-vezetőt. Az ötödik személyt tegnap nem nevezték meg.

– A rendőrök szerint a gyanúsítottak egymással összejátszva, jogtalan haszonszerzés céljából – valótlan fuvaradatok lejelentésével, szerződésmódosításokkal – megtévesztették a Budapest Airport Zrt. vezetését a repülőtéri taxi személyszállítási szerződéssel kapcsolatban 2006 és 2010 között. Ezzel a Budapest Airport Zrt.-t összesen 671 millió forint kár érte – tudatta a Borssal az RRI szóvivője.

Miként lapunk megírta: tavaly februárban ebben az ügyben házkutatást tartottak V. Istvánnál. Akkor adathordozókat, többek között a kislánya mesefilmeket tartalmazó laptopját is lefoglalták. Az ügyben több polgári per is indult, a Budapest Airport szerint a taxis cég százmillióval tartozik, a Zóna viszont 180 milliót követel a reptér üzemeltetőjétől, mert szerintük részükről túlfizetés történt.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.