Szebenyi István a jogerős ítélet szerint ötmillió forintot és annak kamatát teheti zsebre. Mint azt a Bors megírta: Szebenyi 2006-ban a tarjáni erdőben rábukkant a 2003-as veszprémi postásgyilkosságnál és a 2002-esmóri mészárlásnál használt fegyverekre és lőszerhüvelyekre. Ezeken megtalálták Nagy László DNS-ét, ami megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy ő volt mind a két bűncselekmény tettese.
– Most egy újabb per következik, amit a móri 25 milliós nyomravezetői díj kifizetéséért indítunk az ORFK ellen. Szebenyinek korábban elárverezték a szárligeti házát.
– Nagyon fáj a szívem érte, de már nem tudom visszaszerezni. Azóta anyósomék házában élek a családommal. A most nyert összeget részben ennek felújítására költöm – magyarázta a pernyertes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.