Sorozatos munkahelyi kudarcokból származó frusztráció lehetett a kiváltó oka a múlt hétvégi, Ógyallán történt hármas gyilkosságnak - írta bírósági forrásra hivatkozva az Új Szó szlovákiai magyar napilap hétfőn.
Kylie Hudson mindig szép mellekről álmodott, mert igen „lapos” volt. Befizetett két adag szilikonra, de nem sokáig tartott a brit lány öröme. Ahelyett, hogy most az új alakját mutogatná a strandon, öltéseket kell takargatnia.
A nyári időszakban ugyan valamivel járhatóbb a főváros, ám felújítási munkálatok, illetve egyéb okok miatt – például filmforgatás – belefuthatunk nagyobb lezárásokba. Az alábbiakban a szezonban várható akadályokat gyűjtöttük össze.
Az Egyesült Államok atlanti partvidékén (például New York és Boston körzetében) a tenger szintje négyszer gyorsabban emelkedik, mint a világátlag – állítja egy tanulmány, amely a Nature Climat Change című folyóiratban jelent meg.
Kissé kétkedve fogadta a világsajtó azt a videót, amelyen állítólag a kínai Kanas tó szörnye látható. A szemtanúk azonban kiállnak állításaik mellett, miszerint egy hatalmas állat szelte a habokat.
Bár a jövő hét végi EU-csúcson szeretné újratárgyalni a hitelcsomag feltételeit a görög kormány, a kabinet két legfontosabb tagja nem tud részt venni az eseményen: kórházba kerültek.
Kulkarnék nem utazhatnak tömegközlekedési eszközzel, otthonukban méretre kellett ajtókat és ágyat csináltatniuk, mégsem cserélnének senkivel. Minden vágyuk, hogy Guinness-rekorderek legyenek.
Orbán Viktor lovat szeretne, de munkája mellett nincs ideje rá, Gyurcsány Ferenc pulija pedig Putyin és Blair ölét is
megjárta. Jávor Benedek a kis hely miatt nem tart kutyát.
Nem szüntethető meg a hálapénz sem az egészségügyi dolgozók, sem pedig a betegek szerint. Július 1-jétől az igazgatóknak kell dönteniük: elfogadhatnak-e a dolgozóik pénzt.
Egész életében súlyosan beteg kisfiáért harcolt Csomor Zsuzsa, az asszonyt azonban egy hónap alatt elvitte a rák. A nő utolsó heteiben csak azért könyörgött: ne adják intézetbe Petikét.
Nem sokáig mosolyognak már svájci szabadságharcosok a magyar kártyapakli lapjain. A hétvégi országos bajnokságra 3-5 ezer kártyást aktivizáló Magyar Snapszer Szövetség pályázatot írt ki új, valóban magyar „kártyahősök” megrajzolására.
2020-ban bocsátják fel az Euclid teleszkópot. Az űrtávcső működése során a sötét anyag eredete után fog kutatni. Ez az erő – amit tudományos körökben antianyagnak, illetve sötét energiának is neveznek – uralja az Univerzumot, és...
Az autógyártás globalizációja alkalmanként különös modelleket szül. A Chevrolet Malibu is ezek közé tartozik, hisz amerikai méretekkel Európa hódítására készül.
Sokan vágnak neki külföldi nyaralásnak autóval. Ha minden fontos okmány nálunk van, nem érhet kellemetlen meglepetés. Gyulainé dr. Tóth Zsuzsannát, a Magyar Autóklub jogi igazgatóját kérdeztük.
Egy hét múlva, július elsején az egészségügyi dolgozók hivatalos ünnepén több változás lép életbe az egészségügyben: elindul az új ellátási rend, az országos várólistákat a betegek az interneten is követhetik. Azt egyelőre nem...
A miami esethez hasonlóan a floridai férfi is meztelenre vetkőzött, majd rátámadt az első emberre, aki a közelébe ment. A támadó drog hatása alatt állt.
A kemoterápiánál hatékonyabb és a szervezetet kevésbé kínzó kezelést ígér a daganatos betegségekben szenvedők számára angol kutatók felfedezése: gyilkolja a rákos sejteket a meghűlés vírusa.
Három férfiból álló rablóbanda fosztogatott férfiakat. T. Sándor, M. Ferenc és Cs. Kálmán találkára hívta a kiszemelt áldozatokat, majd benyugtatózta és kirabolta őket. A rendőrség további áldozatokat keres.
Óegyiptomi amulettet azonosítottak brit szakértők, az aprócska zöld fajanszszobrocska dülledtszemű, nyelvét kiöltő, fején tolldíszt viselő törpét ábrázol.
Elütött egy kerékpárját toló férfit egy személygépkocsi szombaton éjszaka az 5412-es úton Kunfehértó mellett, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt; a férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte a Bács-Kiskun...
100 dollárra büntették azt a nőt, aki anyaszült meztelenül üldögélt a buszon a floridai Fort Lauderdale-ben. A kövér hölgy előszeretettel mutogatta nemi szerveit az utasoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.