Férfiakat csábított el a rablóbanda

rablóbanda
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 24. 17:00
Három férfiból álló rablóbanda fosztogatott férfiakat. T. Sándor, M. Ferenc és Cs. Kálmán találkára hívta a kiszemelt áldozatokat, majd benyugtatózta és kirabolta őket. A rendőrség további áldozatokat keres.
Bors

Meghökkentő módszerhez folyamodott egy férfi rablóbanda, M. Ferenc, Cs. Kálmán és T. Sándor. A három tagú csapat ugyanis teletexen keresztül szemelte ki férfi áldozatait, akikkel M. Ferenc összeismerkedett, majd találkára hívta őket.

A randevúra végül Cs. Kálmán ment el, aki az ajándékba vitt üveg borba nyugtatót kevert, és az eszméletét vesztett partnert a három férfi egyesült erővel kirámolta, megesett, hogy egy helyszínről 5 millió forintos zsákmánnyal távoztak.

- A lefolytatott nyomozás során fény derült arra, hogy a három férfi az ország egész területén folytatta tevékenységét, jelenleg 28 sértettről tudunk - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs osztálya.

- T. Sándort az újpesti nyomozók fogták el, míg két társa más bűncselekményekkel kapcsolatos büntetésüket töltik. Azonban további sértettek jelentkezését várjuk. Aki a férfiakat felismeri, kérjük jelezze a 231-3400 vagy a 06-80-555-111-es telefonszámon. 

Rendőrségi video itt

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.