Egy ausztrál család élete gyökeresen megváltozott, miután egy édesapa kórházba került egy műtét miatt, és soha többé nem tért vissza korábbi önmagához.

A perth-i James Wood tüdőembólia miatt szorult beavatkozásra, miután a vérrögök hatására megnagyobbodott a szíve. A műtétet követően napokat töltött az intenzív osztályon, állapota pedig súlyosan romlott. A komplikációk következtében James elvesztette korábbi képességeinek nagy részét: nehezen tart szemkontaktust, alig tudja megszorítani felesége, Nina kezét, és az étel lenyelése is problémát okoz számára.
Otthoni viselkedése is megváltozott: zavarttá vált, összekeverte családtagjai nevét, és értelmetlen, összefüggéstelen üzeneteket küldött. Két évvel a műtét után végül megszületett a diagnózis: perioperatív hipoxiás-iszkémiás vaszkuláris parkinsonizmus. Ez egy ritka állapot, amely tartósan károsította az agyműködését.
Felesége, Nina azóta egyedül gondoskodik róla, miközben saját pajzsmirigyrákjával is küzd. Lánya, a 20 éves Keara elmondta:
Nagyon sok küzdelem kellett ahhoz, hogy végre megkapjuk a helyes diagnózist. Sokáig depressziónak gondolták az állapotát, pedig egyértelmű volt, hogy ennél sokkal komolyabb a probléma.
Hozzátette:
Nem tud rendesen enni vagy tisztán beszélni, szinte mindent elveszített. A legnehezebb az, hogy nem tudtam elköszönni attól az apától, akit ismertem.
James korábban aktív, életvidám vállalkozó volt, aki szeretett golfozni, kerékpározni és főzni. Ma már azonban a járás, a beszéd és az evés is komoly kihívást jelent számára. A család szerint az állapota gyorsan romlott, és azóta is több esést szenvedett, fogyott, valamint a mindennapi tevékenységek is nehézséget okoznak neki, tudta meg a Mirror.
Lánya adománygyűjtést indított, hogy segítse a családot: fedezzék édesanyja kezeléseit és édesapja ápolásának költségeit.
Ez arról szól, hogy esélyt adjunk anyukámnak egy kis pihenésre. Ha valaki tud segíteni, az mindent jelent. Ha pedig nem, már az is sokat számít, ha megosztják a történetünket
– mondta Keara.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.