India legmagasabb családja

házaspár
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 25. 10:30
Kulkarnék nem utazhatnak tömegközlekedési eszközzel, otthonukban méretre kellett ajtókat és ágyat csináltatniuk, mégsem cserélnének senkivel. Minden vágyuk, hogy Guinness-rekorderek legyenek.
Bors

A Kulkarni család tagjai folyton kitűnnek a tömegből, bárhova mennek. Az ötvenkét esztendős családfő, Sharad 215, felesége, Sanjot 190 centiméter magas. Két lányuk sem panaszkodhat, a huszonkét éves Mruga 184, húga, Sanya 192 centi. Sharad és Sanjot fiatal korában nem is remélte, hogy megtalálja a méretben hozzá illő párt.

– Indiában nehéz ügy, ha a nő magasabb a férfinál. Egy indiai férfi sosem venne feleségül egy nála magasabb nőt, mert nevetségessé tenné magát. Tinédzser koromban azt gondoltam, sosem megyek férjhez – vallotta be a 46 éves Sanjot, akinek a nagyanyja szúrta ki a több mint két méter magas Sharadot Mumbaiban.

A nyakigláb páros 1988-ban házasodott össze. Azóta született két lányuk, akik modellkar­rierre vágynak, hisz minden adottságuk megvan hozzá. Mind a négyen Európából és az internetről rendelnek maguknak cipőt, ruhát, mert Indiában nem kapható az ő méretükben.

Nem használnak tömegközlekedési eszközöket, robogóval járnak mindenhova, az otthonukban háromméteresek az ajtófélfák, és három méter hosszúak az ágyak. Az apró nehézségek ellenére a Kulkarni család nem cserélne senkivel.

Leghőbb vágyuk, hogy bekerüljenek a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legmagasabb családja.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.