Prostitúcióra kényszerített, heteken keresztül bezárva tartott és többször megerőszakolt egy fiatalkorú lányt egy 28 éves Nyíregyházi férfi a városi rendőrkapitányság élet- és ifjúságvédelmi alosztályán folyó nyomozás adatai szerint.
Táblával a kezében jelent meg Debrecen belvárosában egy fiatal anyuka. A diplomás nő munkát keresett volna, de alig egyórás „hirdetés” után megjelentek a közterület-felügyelők. A hatóság büntetéssel fenyegeti Noémit.
Nagy reményekkel készülnek az ukrán utazási irodák a turistarohamra. Az atomkatasztrófa 25. évfordulójára megnyitják a lezárt zónát. Egy magyar cég 400 ezer forintért négynapos kalandot kínál.
Hárommillió ember haláláért felelős. Hatalma végtelen, brutalitása közismert. Kim Dzsong Il méltó utódja a világtörténelem legkegyetlenebb vezetőinek, Nérónak, Sztálinnak és Hitlernek.
A Bors úgy tudja, hogy enyhébb büntetésben reménykedett Stohl András, akit tegnap első fokon két év négy hónap letöltendő börtönre ítéltek. A színész egy éve ittasan okozott balesetet.
Jozef Rohác DNS-ét azonosították a Fenyő-gyilkosság helyszínénél megtalált sapkában az RTL Klub Híradójának értesülése szerint: a hírműsor szerint Jozef Rohácnak köze lehetett a médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásához.
Sebezhetetlennek tartják hívei Maulana Fazlur Rehman pakisztáni politikust. A radikális iszlamista ugyanis két nap alatt két merényletet is megúszott sérülések nélkül, miközben körülötte összesen huszonheten haltak meg.
Régen mondják, hogy óvatosan ismerkedjünk interneten vagy úgynevezett vakrandikon. Hát Sarah Kemps és George Bentley esete egy indokkal több, hogy csínján bánjunk az efféle párkeresésekkel.
Éji majom kölyök, bébiemuk, indiai antilop és kameruni törpekecskék látták meg a napvilágot a Fővárosi és a Kecskeméti állatkertekben. A bő gyermekáldás nem a véletlen műve: az állatkertek már tavaly óta igyekeznek párt találni magányos lakóiknak.
A pénz nem számít, ha a világ leggazdagabb emberei ki szeretnék pihenni egész éves fáradalmaikat. Francia és skót kastélyok, egzotikus álomszigetek, királyi lakosztályok, filmbe illő vitorlás hajó és csúcsvonat áll rendelkezésükre sok millióért.
Vastag Csaba azért változtatott életén a közelmúltban, hogy bírja a tehetségkutató utáni pörgős életet. Fia életmódváltásán felbuzdulva most Csaba édesanyja is áttért az egészséges táplálkozásra. Az asszony célja, hogy búcsút...
Úgy tűnik, a briteknél - ha negatív értelemben is - még mindig nagy sztár a Führer. Nemrégiben egy Hitlerre hasonlító aranyhalat találtak, most meg egy épületet, amely Adolfra hajaz.
Csütörtökön hajnalban, életének 70. évében elhunyt Payer András (becenevén Payer Öcsi) énekes, zeneszerző - tudatta a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.
Háromtagúra apadt a „debreceni négyek” néven emlegetett csoport. A romagyilkosságokban sofőrként ténykedő Cs. István a tárgyaláson társai ellen fordult, a többiek megtagadták a vallomást.
2011. március 31-én délután egy órakor az első fokon eljáró bíróság két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl Andrást maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádjában.
Az énekesnő a Rolling Stones magazin aktuális számának címlapján szerepel. Az újság hosszabb interjút közöl Rihannával, aki elmondja, mik a kedvenc szexuális játékai…
Elképesztő ötlettel álltak elő fogyni vágyó nők: bélférgeket nyelnek le, hogy karcsúsodjanak. Az orvos állítja: a külföldön már halálos áldozatokat is szedő diéta az utóbbi évek legkárosabb divathóbortja.
Alig negyvenezer új szavazatot eredményezne, ha leszállítanák a szavazati jog korhatárát 16 évre. A szakértők szerint ez a lépés Magyarországon a radikális pártok megerősödését hozná magával.
A parlamentig is elmegy a móri nyomravezető: ugyanis Szebenyi István, aki 2006 őszén véletlenül megtalálta a móri mészárláskor használt fegyvereket, most egy törvénymódosítási munkaindítvány elkészítésében is részt vett, amellyel...
Nagyon boldog vagyok, hogy bebizonyosodott az ártatlanságom – mondta az ítélet után a Borsnak Misi bácsi, akit felmentett a mohácsi bíróság a szemérem elleni erőszak és megrontás vádja alól. A rajztanárnak illegális szoftverhasználat...
Az Opelt vezető R. József Pusztaszabolcs felé akart menni. A Budapest felé mutató táblát elhagyta, majd azonnal jobbra fordult, mert azt hitte, hogy a következő mutatja számára a helyes irányt. Behajtott a kihajtón…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.