Aktuális

Okosabb Obamánál a kétéves csodagyerek

Bors

2013. június 28. péntek 11:00

Egy két és fél éves londoni kisfiú a különlegesen intelligens embereket tömörítő Mensa társaság legújabb tagja. A kis Adam szellemileg évekkel körözi le kortársait, sőt már a felnőttekével vetekszik az IQ-ja.

Adam Kirby kortársaival ellentétben nem a járást, hanem a spanyol, a japán és a francia nyelvet tanulja. A kisfiú intelligenciahányadosa 141, ami tíz ponttal magasabb, mint például Barack Obama amerikai elnöké.

A most 29 hónapos kicsi egyéves kora óta folyékonyan olvas, ismeri a periódusos rendszer elemeit, a Naprendszer bolygóit és egy felnőtteknek szóló világtérképes puzzle-t is képes kirakni. Angolul már ezerig elszámol, és már több nyelven ismerkedik a matematika alapjaival.

A színlátása is fejlett, a zöldet például nemcsak felismeri, hanem azt is tudja, hogy a sárga és a kék keverékéből jött létre. Kirby 5–7 éves gyerekeknek szóló könyveket olvas, és töretlenül fejlődnek képességei, így megérdemelten került be a Mensa társaság tagjai közé.

Egyébként nem ő a legfiatalabb IQ-bajnok, a klub 2009-ben egy akkor kétéves és négyhónapos kislánnyal gyarapodott. A Kirby család kisebbik gyermeke, Ethan még nincs két hónapos, de már benne is látják szülei a zsenit.

– Szerintem Ethan gyorsabban fog fejlődni Adamnél, mert a feleségem és én sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezünk, és tanulhat majd a bátyjától is nyilatkozta a büszke apa, Dean Kirby a Daily Mailnek.

További cikkek

Pedofil

7 éves kora óta zaklatta lányát a horrorapa, közös gyerekük is született

Kínos

Purhabbal akarta kezelni férje férfiasságát, nagyon rossz vége lett

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Heti angyalhoroszkóp: az égiek választ adnak a kérdéseinkre

888.hu

Legyünk jól reakciósok!

life.hu

A magyar színésznő vallomása: "Volt dolgom nős férfival"

magyarnemzet.hu

Floridai magánszigeten építkezik a budapesti közműholding vezetője

szon.hu

Tombol az omikron - ennyi az új fertőzött Szabolcsban

origo.hu

Démoni külsejű lényt fotóztak egy fán

nemzetisport.hu

NB I: a ZTE kölcsönvette a Puskás Akadémia középpályását – hivatalos

origo.hu

Új fővárost szavaztak meg egy 273 milliós országnak

vg.hu

Koronavírusban elhunyt az énekesnő, aki szándékosan fertőzödött meg

nemzetisport.hu

MU: Ha Martial hazudik, végleg meg kell szabadulni tőle – Ferdinand

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke hajú lány tűnt el – családja könyörög a segítségért

origo.hu

Az egész világon példátlan újítást vezettek be az Audi győri üzemében