Egy zuglói lakásból kellett kimenteni két éhező kislányt

mentés
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 28. 08:55
Órákon át hallgatták a szomszédok a gyereksírást egy zuglói házban szerda este, míg végül kihívták a rendőrséget. Két pici volt étlen-szomjan bezárva a lakásba. A rendőrök vették őket gondjaikba.
Hudák Virág

Több mint huszonegy órája volt bezárva a lakásba a háro éves Berci és az egyéves Leila. Miután a szom­szédok régóta hallották a gyereksírást, a kicsik anyját pedig egész nap nem látták, hívták a rendőrséget. A kiérkező két rendőr az ajtón keresztül megpróbált beszélni a bezárt gyermekekkel, de csak azt hallották, ahogy a kisfiú az édesanyjáért zokog.

Tűzoltók segítségével tudták feltörni a lakást. Amikor bejutottak, leesett az álluk a bent uralkodó kosztól és bűztől, az embertelen körülményektôl. Az egyéves Leilára és a hároméves Bercire átfagyva, félmeztelenül, éhesen találtak rá. Megetették, megitatták a piciket, s míg ruhát, tiszta pelenkát kerestek, kábítószer fogyasztására utaló nyomokra bukkantak. Miután hasz­nálható ruhát nem találtak, a saját zubbonyukba bugyolálva vitték a kicsiket a kapitányságra. 

– A lakásban nem volt játék. Amit a kapitányságon találtunk, kipakoltuk eléjük. Berci színezgetett, és nagyon érdeklődô volt. Leila picit jobban megszeppent, végig ölben ült, és nagyon szomjas volt. ­Alap­vetően barátkozóak voltak, de Berci megállás nélkül az anyukáját kereste. Egy gyermeknek sem lenne szabad így élnie – vélekedett P. Zoltán, a kiérkező rendőrök egyike. Próbálták megtudni, az anya máskor is magára hagyta-e őket, de Berci minden ezzel kapcsolatos kérdés elől kitért.

Az időközben hazaérkező 23 éves anya váltig bizonygatta, csak másfél órára hagyta otthon a gyermekeit, de a begyűjtött adatokból kiderült, hogy majdnem egy teljes napig voltak egyedül. A rendőrség értesítette a gyámhatóságot, akik gondoskodtak a kicsik elhelyezéséről. M. Anita ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.