Magánszemélyek és vállalatok is csökkenthetik az adójukat, ha az államadósság törlesztésére ajánlanak fel pénzt az erre a célra létrehozott alapba. A Bors megtudta: akadnak ismert gazdag emberek, akik a zsebükbe nyúlnak emiatt.
Tamponrablás miatt állítják bíróság elé Kecskeméten a 41 éves D. Zoltánt. Azt nem tudni, miért ragaszkodott annyira a boltból ellopott, 600 forint értékű tamponhoz, hogy emiatt még a biztonsági őrt is megtámadta.
Ki akarták lakoltatni, ezért felgyújtotta lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről egy 42 éves férfi tegnap Budapesten. A 24 méteres zuhanást egy orgonabokornak köszönhetően túlélte.
Sokak szerint a fekete szépség lesz a következő párbajozó, hiszen az elmúlt napokban mindenkivel összeveszett. A triumvirátus már dörzsöli a tenyerét: a vesztét akarják.
Geszti Péter most már hivatalosan is elismerte, ő lesz az idei Sziget minusz egyedik napjának fő fellépője. A szöveggyáros erre az estére meghívta az összes olyan zenészt, énekest, akikkel együtt játsszák majd el a legsikeresebb Geszti-szerzeményeket....
Ismert és közkedvelt személyiségek részvételével avatták fel az első bringapontot, s ez alkalomból a kajakos olimpiai bajnoknő Kovács Kati, illetve Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is nyeregbe pattant.
Az angol első ligás West Ham United tehetsége, Dominic Vose a jelek szerint megerőszakolt egy 16 éves lányt. Most kötötte élete első profi szerződését a 17 éves játékos, ám lehet, hogy karrierje félbetörik.
Egy külső munkára kivezényelt fogvatartott lógott meg az őrök elől Tiszalök közelében – ezt a helyzetet szimulálták a rendőrök és börtönökben dolgozó kollégáik csütörtökön. A szökevényt sikerült elfogni, a gyakorlat sikeres volt.
Az élő adás alkalmával hiába szurkoltak a nézők, hogy csússzon le a cicababa melléről a csőtop, a valóságshow szereplője megmentette a helyzetet. A műsor után azonban teljesen megadta magát a blúz és kivillant a lány bal keble.
A Richter-skála szerinti 9-es erősségű, március 11-ei földrengés epicentruma a tengerben volt, ám a felszínhez igen közel, s mindössze kétszázötven kilométerre a japán fővárostól, Tokiótól. Onnan 1500 kilométerre, nem messze Alaszkától,...
Egyes emberek hamarabb pánikba esnek, mások pedig még a legextrémebb kalandok közepette is megőrzik hidegvérüket. Ilyen a következő filmben látható férfi is.
Az egyik nyomozón mutatta meg, hogyan fojtotta meg főbérlőjét az a 29 éves férfi, akit egy hét után sikeresen elfogott a budapesti rendőrség. A gyanúsított áldozata holttestét egy ágyneműtartóba rejtette.
Az USA Oregon államában egy szemsebész szakorvos megoperálta egy négyéves kisfiú bal szemét. A baj csak az volt, hogy épp a másikat kellett volna - számolt be a Katu.com.
Nemtörődöm módon neveljük a gyermekeket, túlzottan sokat engedünk meg nekik – állítják egyre többen. Ezért a manapság divatos liberalizmus után újra a spártaian kemény, szigorú gyermeknevelési módszer hódít világszerte.
David Hasselhoff új barátnője úgy döntött, híres lesz. A szőke kisasszony érti a módját, hogyan érje el, hogy beszéljenek róla. Legutóbbi kísérlete egy topless-fotózás volt.
Hárommilliárd dolláros banki csalással és pénzmosással vádolja a három legnagyobb internetes kártyajáték-szolgáltatót az FBI. A nemzetközi oldalakat lefoglalták, a hazaiak még működnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.