A segesdi Szabó Dániel Németországban, Brémában dolgozott. Két hétre jött haza családjához, hogy részt vegyen öccse ballagásán. Aztán Dani barátaival úgy döntött, leutazik egy napra a Balatonra. Ott történt a baleset, melyet Török Zsuzsa, a fiú mosonmagyaróvári származású édesanyja osztott meg velünk.
– Június 23-án történt. Én aznap elmentem málnát szedni. A fiam délben hívott, hogy leugranak Siófokra. Aztán délután fél 5-kor már a barátja telefonált. Akkor tudtam meg, hogy a gyerekemet mentőhelikopter szállítja a pécsi kórházba. A vízibicikliről ugrándoztak. Dani sportos alkat, és nagyon szereti a vizet, jól úszik. De a baj egy pillanat alatt megtörtént. Ő fejest ugrott, a víz pedig túl sekély volt – mesélte a történetet a Kisalföldnek a könnyeivel küszködő anyuka.
Mint megtudtuk, a 23 éves Daninak sérült a negyedik nyakcsigolyája, az ötödik pedig eltörött. Ezt stabilizálni tudták, de a gerincvelő a nyaki szakaszon olyan magasan sérült, hogy ez a légzőközpontot is érintette.
– Mivel a fiamnak nehéz volt a légzése, ezért gégemetszést kellett végezni. Ráadásul tüdőgyulladást is kapott, mert az összes létező fertőzést összeszedte a Balaton vizéből – mondta Zsuzsa. Hozzátette: fiát szinte folyamatos altatás alatt tartják, de amikor tudatánál van, akkor sem lehet vele kommunikálni, hiszen Dani most nem tud beszélni, még a kezét sem tudja felemelni. Folyamatosan lázas, a hőközpontja is sérült – mondta az anyuka.
A család hosszú ideje nehéz helyzetben van. Zsuzsa munkanélküli, minimális segélyt kap. Férje rokkantnyugdíjas, fia balesete alatt éppen egy térdprotézis-beültetésen esett át. Dani mellett még két fiuk van, a kisebbik most kezdi a gimnáziumot. A nagyobbiknak már családja van, feleségével és egyéves gyermekükkel élnek együtt, tehát heten.
– Dani nemrég kapta ezt a külföldi lehetőséget, nehéz fizikai munkát kellett végeznie. Abban bíztunk, hogy tud majd anyagilag segíteni, és kicsit egyenesbe jövünk – vallotta be az anyuka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.