Ki hitte volna: a holló egy zseni

gondolkodás
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 16. 12:00
Akárcsak James Bondot, 007-esnek hívnak egy hollót, mert könnyedén megoldott egy logikai feladatot. A hollók roppant kíváncsiak, csak úgy szívják magukba a tudást, intelligenciájukat nem lehet megkérdőjelezni.
Bors

Egy ravasz holló három perc alatt oldott meg egy, még a közismerten értelmes fajtársai számára is lehetetlennek tűnő feladatot. Minderre három hónapos edzéssel készült fel, amely idő alatt többek között szabadulótrükkökkel is gyarapodott a tudása.

A különleges attrakciót dr. Alex Taylor, az Aucklandi Egyetem lektora találta és fejlesztette ki. Először a hollónak egy ághoz csatolt húrt kellett meghúznia, hogy elérjen egy rövidke bothoz, amelynek segítségével végül egy elzárt dobozban hozzá tudott jutni a számára szükséges táplálékhoz.

– Bármilyen madár viselkedését kutatva sem találtam soha ilyen intelligenciára példát – nyilatkozta Chris Packham, a BBC azon műsorának szakértője, amelyben bemutatták a hollófekete James Bond attrakcióját.

Pedig a hollók intelligenciája ma már közismert. Egy cambridge-i kutatás kimutatta, hogy a hollók családjába tartozó fajok nemcsak a leg­oko­sabb madarak, hanem jóval talpraesettebbek számos emlősnél is. Olyan összetett feladatokat is képesek átlátni és megoldani, amiket a három-négy­éves gyerekek még aligha.

A tudósok szerint bár teljesen más a hollók és a főemlősök agyszerkezete, mégis hasonlóan gondolkodnak, már ami a problémamegoldást illeti. Más kutatások is kimutatták, hogy ezek a madarak rendkívül leleményesen tudnak ételt szerezni, a varjak például köveket tesznek edényekbe, hogy elérjék a bennük úszó férgeket. A városi dög­evő hollók pedig rájöttek, hogyan használhatják a közlekedő autókat mogyorótörésre.

Tőlük függ a birodalom

A hollókat Nagy-Britanniában különös módon tisztelik és becsülik. A több száz éves legenda szerint legalább hat hollónak kell lennie a Temze-parti erődítményben, különben a Tower elpusztul és bukik vele a királyság is. Bár a hollók és a varjak általában óment jelentenek, az angolok számára a királyság védőállatai, ezért a Tower állatkertjében még el is nevezik őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.