Romlott kefir miatt ölték meg Katit

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 19. 04:40
Több mint száz késszúrással végzett feleségével P. Henrik. Az 57 éves férfi a Zsaru magazin szerint azért dühödött be, mert asszonya hozzávágott egy doboz kefirt. Az alkoholproblémákkal küzdő férfi felkapta a konyhakést, és halálra szurkálta Katit. 
B. B., L. E.

A gyilkosság után Henrik mintha mi sem történt volna, tovább élte megszokott életét. Járt-kelt a VIII. kerületi Delej utcai házban, elbeszélgetett a szomszédokkal, semmi jelét nem mutatta, hogy mit tett feleségével. Az elviselhetetlen bűz miatt dezodorral fújta tele a lakást.

– Én is találkoztam vele, és nem látszott rajta semmi – meséli a házaspárral egy lépcsőházban élő Mária. – Évtizedek óta ismerem mindkettőjüket, sajnos Kati és Henrik is nagyon sok alkoholt ivott. Henrik állandóan ingázott az elvonó és az otthon között. Kati 170 kiló volt, nem járt ki a lakásból. Ki volt szolgáltatva a férjének.

Az asszony holttestét a rendőrökkel együtt Mária férje találta meg. 

– Miután a szomszédoknak feltűnt, hogy az interneten nem látják Katit napok óta, a férje pedig nem ad tisztességes választ arra, hogy merre van a neje, kihívták a rendőröket. A férjem feszítette fel a rácsot az ajtajukon. Azóta is rosszul van attól, amit ott látott – idézi fel a történteket a szomszéd.

A rendőrök a lakásban, a holttest mellett találták meg P. Henriket. Elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Az 57 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Információink szerint évekkel ezelôtt Katalin fia is gyilkosság áldozata lett Budapesten.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.