Putyin levegőnek nézte Áder Jánost

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 19. 08:30
Orosz válogatott sportolókkal beszélgette el az időt, ezért váratta meg Áder János köztársasági elnököt a Budapesten járt Putyin.
kb, M. R.

Nyoma sem volt Orbánon annak a szorongásnak, amelyet a német kancellár, Angela Merkel két héttel ezelőtti látogatásán tapasztaltunk.

Miközben az Országházban a minisztereik egyezményeket írtak alá, a háttérben álló Orbán és Putyin mosolyogva beszélgetett angol nyelven. A magyar kormányfő szavatartó embernek nevezte, méltatta Putyint. A jó hangulatba azonban hiba csúszott: az egyik aláírt egyezményt az orosz diplomaták ottfelejtették egy széken.

Orosz módi szerint

A magyar kormányfő ezúttal sem bírta megállni, hogy ne kézcsókkal köszöntsön egy női politikust, ahogy korábban Merkelt. Ezúttal nem érintette meg szájával a két orosz miniszter asszony kezét, csak az arcához emelte.

A hölgyek azonban nem lepődtek meg, náluk ennek nagy hagyománya van. Görög Ibolya pro­to­koll­szak­értő szerint Orbán ezzel is hibát követett el. Egyrészt úgy, hogy két kézzel ragadta meg a miniszterek kezét. Másrészt azzal, hogy a kézcsókkal nem a miniszteri rangjukat tisztelte meg, hanem női mivoltukat. Putyin viszont kezet fogott a hölgyekkel.

Őrzik a koszorút

Az orosz elnök két helyszínen koszorúzott. A Fiumei úti sírkert hatalmas területén ez az egyetlen koszorú a központi obeliszk tövében. Látogatója nincs. Két rendőr és számos kamera figyeli, hogy el en tűnjön.
Putyin járt a Hősök terén is. Itt senki sem őrzi koszorúját, a turisták szelfiket készítenek a tér új látványosságával.

Vérig sértette az államfőt

Áder János államfőt igencsak megalázta a több mint kétórásra duzzadt késésével az orosz elnök. Utána mindössze egy rövid kézfogásra jutott idô a Sándor-palota előtti kiürült téren, jéghideg időben. Pedig Putyin protokollszinten Áderral van egy rangban.

Lekötötték az olimpikonok

A sértés súlyát növeli, hogy Putyin késésének valószínűleg nem az államügyekhez volt köze. Mint tegnapi számunkban megírtuk: az orosz elnök délelőtt a téli ifjúsági olimpia válogatottjával találkozott Moszkvában, amikor már rég a Budapestre tartó gépen kellett volna lennie. A vnukovói reptéren sztorizgatott velük, ekkor szedte össze az egyórás késést. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.