Viccnek indult, de óriási botrány lett egy chicagói képeslapgyártó cég legújabb termékéből. Remélem, nagy durranás lesz a szülinapod! – áll azokon az üdvözlőkártyákon, amelyek hamarosan lekerülnek a polcokról.
Krónikus jajgatók – ők azok, akik akkor is panaszkodnak, amikor tulajdonképpen minden rendben van az életükben. Persze dehogy ismerik ezt be! Pedig jobban tennék, ha kevesebbet nyafognának, mert rámehet az egészségük.
Izgatottan várják a szezon kezdetét a magyar bikarodeósok, a bull riderek. Hamarosan felavatják ugyanis új edzőpályájukat. A legismertebb magyar rodeóbohóc is felgyógyult, és harcba hívja a környező országok cowboyait.
Lezárta a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki januárban 29 késszúrással megölt egy nyugdíjas férfit Győrben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel hétfőn.
Szexbotránytól hangos a szigetország: nemi erőszak gyanújával őrizetbe vették Nigel Evanst, a brit parlament alsóházának alelnökét. A másságát évek óta vállaló politikus két fiatalembert erőszakolhatott meg.
Sötét múltját felfedve próbálja jó útra téríteni a rabokat a börtönben Pásztor István. A nyíregyházi tanár is ült 44 hónapot, azóta viszont megváltozott, ma már ő segít másoknak megjavulni.
Az agárdi ügynek semmi köze a gyógyászathoz, sokkal inkább egy szekta húzódhat meg a háttérben – véli a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének elnöke. Dr. Taraczközi István szerint évről évre több sarlatán kínálja veszélyes „tudományát”.
Nem Szita Bence apjaként, hanem csupán az ügy egyik tanújaként lehet jelen a kisfiú gyilkosainak május 13-án kezdődő tárgyalásán Gyöngyi Sándor. Lapunk megtudta, a gyámhatóság – a kisfiú halála után – megvonta a gondviselőnek járó jogokat a férfitól.
A 21 éves Chelsea Huggett nagyon felbosszantotta magát azon, hogy a lánya éppen anyás korszakát élte, és ezért nem hagyta békén. Úgy megverte, hogy szinte azonnal belehalt a gyerek.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt állítottak elő május 5-én délelőtt egy 33 éves örményesi férfit a rendőrök. Életveszélyes sérülést nem szerencsére nem okozott.
Tamerlan Carnajev holtteste még mindig a temetkezési vállalkozónál van, mert egyik temető sem várja tárt kapukkal. Ha sehol nem lelhet békére, akkor a kormányhoz fordul segítségért a vállalkozó.
Szemben a régi gépekkel, a maiak pár évnél nem bírják tovább a strapát. Gyakran javítani sem érdemes vagy lehet őket. Vajon érdekeltek a gyártók abban, hogy termékeik tartósak legyenek?
A brit Suzanne Wise kilencszer vetélt el, három gyereknek adott életet, egyet pedig azután vesztett el, hogy világra jött. Férje mind a 12 terhessége alatt óvta, de a 13-nál már nem volt tekintettel az állapotára.
Lily Cracknell életét azzal mentették meg az orvosok, hogy miután megszületett hűtőtáskába tették. A kislány agyi duzzanattal született, a három napos kúra csodát tett vele.
Vasárnap a Kiskőrösi Vasútállomáson egy 12 éves kisfiút megrázott az áram miközben egy vasúti tartálykocsira mászott fel. Súlyos égési sérüléseket szenvedett a balesetben. A gyereket a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházába...
Az elmúlt napokban Hujbert Ferenc vallotta be, hogy alkoholizmusának egy speciális módszerrel kíván véget vetni. Méghozzá a testébe ültettek kapszulával, amelyre ha ráiszik, akár meg is halhat.
Féltékenységből 65 késszúrással és 24 kalapácsütéssel végezte ki 12 évvel fiatalabb pasiját egy 45 éves asszony. A nő együtt akart meghalni szerelmével, de öngyilkossági kísérlete nem sikerült. Most vádat emeltek ellene.
Minden túlzás nélkül mondható, történelmi győzelmet arattak a közelmúltban a méhészek, hiszen az Európai Bizottság két évre felfüggesztette a természetet leginkább károsító rovarölő szerek forgalmazását. Itthon a döntés ellen szavaztak…
Annak ellenére, hogy a statisztikai adatok javuló tendenciát mutatnak, az autólopások száma még mindig magas, főleg akkor érezzük így, ha érintettek is vagyunk az ügyben.
A 18 hónapos Roona Begum élete végre megváltozhat. A kislányt ugyanis egy orvoscsoport megműtötte Indiában, így most már lehet reménykedni abban, hogy jobb lesz az életminősége, mint korábban.
Üzemanyag nélkül, mindössze a Nap energiájának segítségével szeli át az Egyesült Államokat egy repülőgép egy kísérlet keretében. A próbálkozás hatalmas változást hozhat a fenntartható fejlődés terén.
Egy tévés csapat történész szakértő segítségével rekonstruálta, hogyan néznének ki korábbi híres történelmi személyek, ha ma is élnének. A szakember úgy véli, egyikük sem vetné meg a modern kor szépészeti vívmányait, bár ragaszkodnának...
Ladányi Tamás magyar asztrofotós felvételét választották a szombati nap felvételének a NASA weboldalán. A fényképész egy részleges holdfogyatkozást örökített meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.