Izzó vasalóval kínozták a terhes tinit

vasaló
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 23. 22:30
Brutális támadás áldozata lett egy 17 éves lány és 19 éves barátnője: izzó vasalós égetés, emberrablás és erőszak tette rémálommá a napot.
Bors

A 22 éves drogdealer, Morgan Riley-Kidney tárgyalásának vádirata akár egy akciófilm forgatókönyvének is beillene. A fiatal brit férfi azután kezdett ámokfutásba, hogy kiderült: barátnője lakásából valaki ellopta a drogeladásból származó pénzt.

Riley-Kidney első útja egy 17 éves terhes lányhoz és 19 éves barátnőjéhez vezetett: ugyan mindkét lány tagadta, hogy közük lenne a pénz eltűnéséhez, a dealer kegyetlenül megkínozta őket: először fegyverrel tartotta sakkban foglyait, majd egy izzó vasalóval mindkettejüket többször is megégette. Később a férfi - két bűntársa segítségével - egy autóba kényszerítette őket, hogy egy újabb “gyanúsítottat” keressenek fel.

A 17 éves terhes lány szülési fájdalmakat színlelve tudott megszökni, míg a másik áldozatot nemi erőszakkal fenyegetve tartották fogva egészen másnap hajnalig. Ez idő alatt több embert (köztük a 19 éves lány párját) is felkeresett (társaival és túszával együtt) Morgan Riley-Kidney: utcai lövöldözések, bántalmazások és fenyegetések árán sem sikerült előkeríteni a hiányzó 3000 dollárt...

Az ügy kedden zárult le: Morgan Riley-Kidney 22 év börtönbüntetést kapott, két társát 17 és fél illetve 13 évre ítélték - számolt be az esetről a Mirror. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.