4423. oldal - Aktuális


Nyáron szabadulhatnak a romagyilkosok

Nyáron szabadulhatnak a romagyilkosok

Augusztus 21-én lesz négy éve, hogy elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottait, két éve tárgyalják az ügyüket. Ha addig nem születik elsőfokú ítélet, a bíróságnak – házi őrizet elrendelése mellett - szabadlábra kell helyeznie a négy vádlottat.
Újra pályázhatnak a trafikosok

Újra pályázhatnak a trafikosok

Újraértékelik a pályázatát annak a mintegy kétszáz trafikosnak, akiknek fő megélhetési forrása a dohánytermékek értékesítéséből származott. De ettől még ki kell adni, hogy kik és miért nyertek.
2 millió 481 ezret keres havonta Kövér László

2 millió 481 ezret keres havonta Kövér László

Jócskán meghaladja a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont Kövér László javadalmazása. Az Országgyűlés elnöke tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást is kap.
A navigációs rendszer miatt halt meg a baba

A navigációs rendszer miatt halt meg a baba

A mentősnek az első szolgálati napja volt, és nem volt a helyzet magaslatán: 26 percbe telt, míg kiért a helyszínre, mert kétszer eltévedt, majd a kórházba is rossz úton indult. A késlekedés egy három hónapos baba életébe került.
Beszélt Istennel a halálból visszatért férfi

Beszélt Istennel a halálból visszatért férfi

Don Houston felesége mellett kapott szívrohamot és hosszú percekre leállt a keringése. Az intenzív osztályon közölték feleségével, hogy elvesztette férjét, ám ő váratlanul magához tért, és elmesélte mi történt odaát.
Megmentették az életét, majd rögtön megbüntették

Megmentették az életét, majd rögtön megbüntették

Utolsó pillanatokban mentettek ki a fonyódi partszakaszon egy holland férfit a Balatonból. A férfi kis híján odaveszett, mikor kihúzták, már csak egy deszkába kapaszkodott. Ahogy kimentették, azonnal meg is bírságolták tiltott fürdőzésért.
Kevésbé borúlátók a magyarok

Kevésbé borúlátók a magyarok

Másfél éve nem volt ilyen magas a fogyasztói bizalmi index Magyarországon, mint az idei első negyedévben – mutatja az AGB Nielsen felmérése, azaz az emberek elkezdtek bizakodni. Az okokat kerestük.
Összeállt az alvilág Portik ellen

Összeállt az alvilág Portik ellen

Május 17-én tárgyalja a Fővárosi Törvényszék a Prisztás-gyilkosságot. Portik Tamást emberölésre való felbujtással vádolják. A vád tanúi között hárman is vannak, akiket korábban meg akartak ölni.
Önszántukból néznek farkasszemet a halállal

Önszántukból néznek farkasszemet a halállal

Már nem csak a városban, hanem különleges tájakon is hódít a parkour, vagyis az extrém akadályokon való átugrálás. Az őrült hobbi szerelmesei az életüket is kockára teszik egy különleges ugrásért.
Ufó járt Hatvannál?

Ufó járt Hatvannál?

Jó minőségű felvételt közölt egy furcsán mozgó fényes jelenségről egy hatvani fiatalember a világhálón. A hívők a videó alapján máris ufót kiáltanak, pedig még a szakember is óvatos.
Orbán Viktor rekordot döntött beszédben

Orbán Viktor rekordot döntött beszédben

Már Gyurcsány Ferenc csúcsát ostromolja Orbán Viktor. A miniszterelnök ugyanis három év alatt máris többet beszélt, mint előző kormányzása idején. A legjobb beszélőkéje továbbra is Gaudi-Nagy Tamásnak (Jobbik) és Schiffer Andrásnak (LMP) van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.