Még 2012-ben, egyik napról a másikra, mindenféle nyom nélkül tűnt el az 55 éves Kari Gronnestad egy norvég kisvárosból. A rendőrség három évi nyomozás után vádat emelt az asszony 31 éves lánya ellen, ugyanis kiderült, ő felelős az asszony rejtélyes eltűnéséért.
A norvég VG napilap szerint a meg nem nevezett lány 34 éves fiújának vallotta be, ő ölte meg az édesanyját, és egy vita után a férfi azonnal a rendőrökhöz ment, hogy vallomást tegyen. A forró nyomra a hatóságok összerakták a képet, miszerint a nő a gyilkosság előtt is embertelen körülmények között tartotta édesanyját.
A házának egy elzárt részén ugyanis egy ketrecet találtak, benne a már rohadásnak induló Gronnestad maradványaival. Az első vizsgálatok szerint a lány először a közeli Sien folyóba ölte anyját, majd a házában próbálta meg elrejteni holttestét. A feltételezett elkövető egyelőre egy szót sem beszélt az őt faggató rendőröket, de amennyiben bűnösnek találják, akár 20 évi fegyház is várhat rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.