Kínában egyébként is jelentős problémákat okoz, hogy az emberek kényükre-kedvükre ürítenek az utcán, de Vuhan városában egy férfi még ennél is messzebbre ment.
A Shanghaiist beszámolója szerint egy turista taxit szeretett volna fogni, ám ahogy megállt előtte egy autó, a sofőrje nem engedte hogy beszálljon, mondván ő egy másik emberre vár. A dühös európai ezután egy nem kifejezetten gusztusos módját választotta a bosszúnak: a félig nyitott taxiajtón keresztül az utastérbe vizelt, majd az autó oldalát is „meglocsolta”. Nagy szerencséje volt, hogy a sofőr béketűrő ember és nem vágta azonnal arcon, helyette inkább az időközben kiérkező rendőrökkel próbálta megértetni problémáját.
A vizelő turista végül egy kisebb pénzbírsággal megúszta az esetet, és mintegy három órányi közjáték után eljuthatott úticéljához egy másik taxival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.