Százegy kapszulában több mint egy kilogramm kokaint akart a testében Magyarországra hozni egy férfi. A nigériai csempészt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a pénzügyőrök.
Börtönbe zárása talán örökre megfosztja a karriertől, nehezen alszik és pesszimistán látja a rejtélyes bűnügy megoldásának lehetőségét Schönstein Sándor, akit jogerősen felmentettek édesanyja, Balla Irma megölésének vádja alól.
Grace Gelder egy tökéletes esküvő keretei között ment férjhez ahhoz, akit a világon a legjobban szeret: saját magához. A leánykérés is romantikus keretek között történt.
A feketéket szereti, sajnálja Falus Ferencet, és aggódik elődjéért. Tarlós István, Budapest főpolgármestere győzni készül vasárnap, de már látja utódját is – derül ki a Borsnak adott interjújából.
Azonosíthatatlan repülő tárgyat kapott lencsevégre a Bors egyik olvasója. Zsolt egy Vas megyei település közelében vette videóra a furcsa fényekkel villogó valamit. Ufószakértőnek is megmutattuk a felvételt.
Gyilkossággal, nemi erőszakkal és robbantással fenyegetőzött egy 29 éves magyar férfi Ausztráliában. Amikor a bíró elrendelte K. Krisztián letartóztatását, még őt is meg akarta ölni.
Összeütközött egy Dombóvárról a Déli pályaudvarra tartó személyvonat az Alba Volán egyik autóbuszával Nagylók állomásnál, a vasúti átjáróban. A busz sofőrje a helyszínen meghalt – közölte a Mávinform.
Ördögűzésről suttognak egy Pest megyei kisvárosban: az egyik házból félelmetes zajok szűrődnek ki egy héten akár többször is. A közelben lakók rettegnek, de tehetetlenek. A szeánszról egy titkos felvétel került a Bors birtokába.
Nem vagyok szörny – mondja az 52 éves Reggie Bibbs, akire (ne kerteljünk!) rossz ránézni. Az Egyesült Államokban, Houstonban élő férfi a neurofibromatózis (NF) nevű daganatos betegségben szenved, aminek következtében felismerhetetlenné...
“Kis lakás, nagy élvezet”, szól az ősi inka mondás. De mi történik, ha a lakás extrém kicsi? Mondjuk 9 négyzetméter. Na jó, esetleg 10. Legyen 15, de ez az utolsó ajánlatunk. Megnéztük, mi a helyzet mini-garzon fronton a fővárosban....
Kevin Davist életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A tizennyolc éves texasi fiú beismerte, hogy meggyilkolta, majd szeretkezett anyja holttestével.
Átadták a veszprémi állatkertben az új tágas telelőt. Mint azt az intézmény igazgatójától, Török Lászlótól megtudtuk: a három elefántborjú már megszokta az itteni környezetet, a magyar szavakat is megértik.
Elvágtak egy gázvezetéket a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen, a Kossuth utcában, itt halad a 34-es számú főút. A gáz folyamatosan ömlik a szabadba.
Húszmilliónál is többen látták a felvételt, amin Chris Picre (26) kislányával, Lilyvel (4) énekel Anglia egyik országútján menve. Az Ő párosuk az internet új szenzációja.
Egy kínai szerelmespár Jongkang városában tervezte kimondani a boldogító igent, ám a menyasszony úton a ceremónia helyszínére dugóba keveredett. Végül az egyik rádióállomás élő egyenes adásban közvetítette a ceremóniát.
Majdnem kivégeztek egy férfit egy gyerekgyilkosságért, amit nem is követett el. Erre azonban csak most derült fény. Most, miután kilenc évet ült a siralomházban, várva, mikor hajtják végre rajta a halálos ítéletet.
Kizsebelt, majd bántalmazott egy rendőrt egy férfi, akit gyorsított eljárásban öt év tíz hónap fegyházbüntetésre ítéltek - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Pénteken lesz az új európai gigalottó első olyan sorsolása, ami után akár magyar nyertest is köszönthetünk. Nem árt tudni, az EuroJackpot nyereménye után adózni kell.
Átsétált a Temzén, lebegett a brazil Krisztus-szobor mellett és lesétált a Los Angeles Times irodájának oldalán. Steven Frayne, azaz Dynamo, a 31 éves világhírű brit bűvész Budapesten adott interjút a Borsnak.
Magyarországi szépségversenyeken nem, csupán külföldi válogatásokon és versenyeken vesz részt Simon Mária, aki ma Las Vegasba utazik. Az indulás előtt elkísértük a ruhaválogatásra.
Ha a Facebookon döntenének a szavazók a választásokról, akkor új főpolgármestert választanak. Bokros Lajos ugyanis előzi Tarlós Istvánt. Az LMP-s Csárdi Antalt viszont alig ismerik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.