Aktuális

Neki a méret a lényeg – a férfinak akkora van, mint egy baba (18+)

Bors

Létrehozva: 2016.09.06.

Egy fiatal kenyai férfi képtelen behatoláson alapuló szexuális kapcsolatot létesíteni hölgy ismerőseivel, mert hímtagja legalább tízszer akkora, mint a helyi átlag. A betegsége annyira ritka, hogy minden bizonnyal ő az egyetlen ember, aki Kenyában ettől szenved, orvosai pedig még a nevét sem ismerik a kórnak – számolt be az esetről a Buzz Kenya.

A 20 éves Sorence Owiti Opiyo egy rendkívül ritka betegségben szenved, melynek tünete, hogy pénisze csecsemő méretűre duzzad.

Sorence kénytelen volt abbahagyni az iskolát, mert a többi diák kiközösítette állapota miatt. Az is nyomasztja, hogy úgy érzi, így nem lesz képes megházasodni, és sohasem születhet gyermeke.

Sorence a kenyai Kisumu megyéből származik, és miután szülei ötéves korában meghaltak, nagymamája nevelte föl. 10 éves korára tudta, hogy valami nincs rendben vele. Egy ideig még abban reménykedett, hogy idővel rendbe jön minden, de mérete egyre csak növekedett.

Nagymamája ekkor elvitte egy helyi orvoshoz, akinek műtéti beavatkozással sikerült valamennyit csökkentenie az akkor még gyermek nemi szervének méretén. Az eredmény azonban csak ideiglenesnek bizonyult.

A Buzz Kenya számára azt nyilatkozta, hogy betegsége tönkreteszi az életét, fájdalmak gyötrik, és reméli, hogy lehetősége nyílik arra, hogy műtéti beavatkozással helyrehozzák azt, amit a természet elrontott. Bízik benne, hogy a műtét átlagos férfiasságot ad neki, és normális életet élhet majd.

Sorence családja jelenleg anyagi támogatás után kutat, mely lehetőséget biztosít a ritka beavatkozás elvégzésére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt