A 21 éves Ayley Crawford 19 éves korában kezdett el gyakori megfázásoktól, arcüregfertőzésektől szenvedni. Pont akkor, amikor megkezdte ápolónői tanulmányait a glasgow-i egyetemen. Habár szerette leendő szakmáját, állandóan gyenge és kimerült volt, mígnem egy vizsga közben el is ájult. Ezt követően ment háziorvosához, aki eleinte cukorbetegség gyanújával kezelte őt, ezért további vizsgálatokra ment. Ezt követően derült ki: rákos beteg, mieloid leukémiával küzd.

A mieloid leukémia a vér és a csontvelő gyors lefolyású daganatos betegsége, amely hirtelen jelentkező súlyos fáradtságot is okozhat. A betegség gyorsan fejlődik, ezért sürgős kezelést igényel. Épp ezért Ayley első gondolata a diagnózis után az volt, hogy meg fog halni.
Tudtam, hogy valami nincs rendben velem, de soha nem gondoltam volna, hogy rák lesz belőle. Az agresszivitása miatt azonnal megkezdték a kezelését
- emlékezett vissza az egyetemista, akinek súlyos mellékhatásokkal kellett megküzdjön kemoterápiás kezelései után. Ezek azokban szerencsére hatottak, így egy időre, 2024 novemberében remisszióba került, ami miatt azt tervezte, hogy visszatér az egyetemre. Sajnos azonban néhány hónappal később, 2025 márciusában egy rutin csontvelő-biopszia után közölték vele, hogy a betegsége kiújult.
Teljes sokk volt, mert fizikailag teljesen jól éreztem magam. Teljesen összetört a hír.
Ayley egyetlen esélye ekkor már csak az őssejt-transzplantáció lett, azonban szerencsére találtak számára egy donort Ausztráliában, így júliusban már meg is műtötték:
Ez volt a legrosszabb dolog, amit valaha átéltem.
Ayley a beavatkozás után három hónapig izolációban élt, és súlyos mellékhatásokat tapasztalt a gyógyszerei miatt, többek között kiütéseket és szemduzzanatot. Habár meggyógyult és ismét remisszióban van úgy véli, a visszaeséstől való szorongás soha nem fog teljesen elmúlni. Egy pozitívumot azonban mégis talált az egészben: a tapasztalatai jobb ápolóvá teszik majd.
Nagyon örültem, hogy ápolónőnek tanulok, mert így sokkal könnyebben megértettem az orvosi kifejezéseket, és világosan el tudtam magyarázni mindent a barátaimnak és a családomnak. Lehet áttérek majd az onkológiai terültre
- idézte őt az Unilad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.