Áramszünet van Budapest VII. kerületében – jelezte egy olvasónk. Elmondása szerint fél tíz tájban ment el minden átmenet nélkül az áram a Rákóczi úton.
Először csak két levágott emberi lábról számoltak be a rendőrök, majd kiderült, hogy a műanyagzsákban, amit a New Haven-i állomás közelében találtak, két kar is volt. Nagy erőkkel folyik a nyomozás, ki lehetett az áldozat.
A hatóság a Twitteren bizonyította: gyilkost fogott. Közzétett ugyanis egy fotót, amelyen egy döglött kobra látható, az a hüllő, amelyik feltehetően végzett a 18 éves, texasi Grant Thompsonnal. De lehet, hogy az ügy ennél bonyolultabb.
Közveszélyokozás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított a helyi rendőrkapitányság a péntek esti nyíregyházi lakástűz ügyében. Az ablakon egy gyerekkel kiugró asszony, aki a helyszínen meghalt, a korábbi hírekkel ellentétben...
Altatásban tartják azt a hároméves kisfiút, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor nagymamája úgy próbálta kimenteni a péntek esti nyíregyházi lakástűzből, hogy kiugrott vele a negyedikről. Az asszony a helyszínen meghalt.
Az egészségmegőrző termékekhez, az üdülési joghoz, az edénykészletekhez és a légtisztító készülékekhez rendezett termékbemutatókon történik a legtöbb visszaélés. A nyugdíjasok vannak veszélyben elsősorban.
Évekkel ezelőtt egy motorbaleset utáni egyszerű vállficam miatt ment be a kórházba Szénási László. Gyógyulás helyett azonban tönkrement az élete.
Kigyulladt egy társasházban egy negyedik emeleti lakás a nyíregyházi Petőfi utcában – adtuk hírül röviden péntek éjjel. A lángok elől menekülve ketten kiugrottak a lakásból: egy nagymama és unokája. Az asszony a helyszínen meghalt.
A mérgező azbeszthulladék több mint felét már elszállították Lőrinciből. Úgy tudjuk, az aszód-galgamácsai hulladéklerakóba kerül a huszonhatezer tonna rákkeltő anyag.
Pénteken újfent megtartották a világ legédesebb jótékonysági rendezvényét a világ legmeredekebb utcájában, az új-zélandi Dunedin városában lévő Baldwin Streeten.
A Fiumei sírkert 28-as parcellájában helyezik örök nyugalomra Szabad György akadémikust. Az első szabadon választott parlament elnökeként négy évig volt hivatalban, Antall József miniszterelnöksége idején. Életének 91. évében, július 3-án hunyt el.
Döbbenetes videót tett közzé a Nyugat.hu internetes portál. A felvételen az látszik, hogy fényes nappal szeretkeznek egy pizzéria kertjében. Úgy tudjuk: a szégyenlősnek nem mondható pár egyik tagja színész.
Kigyulladt egy társasház negyedik emeleti lakása Nyíregyházán, a Petőfi utcában. A lángok elől menekülve két ember kiugrott a lakásból, egyikük meghalt.
A mobiltelefonokat már nem igazán lehet kitilitani a szülőszobából, sőt, már a szülész-nőgyógyászok is vadul szelfiznek egy szülés levezetése közben. A következő képek bizonyos olvasóink számára felkavarók lehetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.