Aktuális

Ezt a pénzt jobban elkölthették volna – látogatásunk az egymilliárdos életveszélyes kalandparknál

Vékony Zsolt

Létrehozva: 2016.09.07.

Forrás: Czerkl Gábor

Hatvan és Boldog között épült meg az a turisztikai látványosságnak szánt kerékpárút, amelyről kiderült: használhatatlan. A közel nyolc kilométeres szakasz nagy része elkészülte után rögtön széttöredezett, és felverte a gaz is. Ráadásul a hatvani Szúnyog-szigetnél megépített kerékpáros kalandparkot balesetveszély miatt be is zárták.

– Kevés anyagot tettek bele, azért repedezett szét az egész út – mondta el a Bors érdeklődésére Gloncz Lajos, aki éppen a kalandparknál tekert el, amikor megszólítottuk. Hozzátette, hülyeségre költötték el azt a sok uniós pénzt.

Szokol János szintén hasonlóan vélekedett. Bár a városi szakaszt hasznosnak találja, mert nyugodt környezetben lehet biciklizni, kollégáitól rendre hall panaszt. – Sokkal jobb lett volna, ha kórházra vagy óvodákra, bölcsődékre is költenek az egymilliárdból. Ennek a kalandparki hídnak meg aztán tényleg semmi értelme – mutatott a Zagyván átívelő építményre a férfi.

Az Átlátszó úgy tudja, a parkot eddig mindössze harmincheten használták. 

A biciklisek pedig a park közelében lévő parkolóban csináltak maguknak egy pályát.

Elgurultunk Boldogra is, hogy megnézzük a „végállomást”, azonban a helyiek csak mosolyogtak rajtunk. – Autóval biztos nem tudnak odamenni – figyelmeztetett minket a gátőrháznál egy hölgy. A sáros földutakat látva nem csodálkoztunk, csak azon, a boldogiak számára mennyire funkciótlan és megközelíthetetlen a bicikliútcsoda. Jelenleg épp folyik a helyreállítás, serényen aszfaltoznak a Zagyva mentén. A boldogi főút viszont úgy néz ki, mintha egy aknamezőt kátyúztak volna be.

– A projekt nem hozzánk tartozik, így nem tudjuk az okokat. Sokan furcsállják az ügyet, és igen, azt a pénzt egy kisebb településen, mint amilyen a mienk is, nyilvánvalóan jobban el lehetett volna költeni – mondta Laczkó Roland, Boldog polgármestere.

Hatvan polgármestere, Horváth Richárd e-mailben kérte kérdéseinket. Ha megjönnek a válaszai, közöljük azokat. 

A projektnek három kivitelezője volt, köztük a Mészáros Lőrinchez köthető Duna Aszfalt is.

Csípős

Teljes tévedés ezt a bicikliutat és kalandparkot szidni és javítgatni. Valakik már tudják, hogy 2024-ben a mountain bike verseny olimpiai szám lesz. Csak a vak nem látja, hogy ez arra készült. És úgy nem is drága. Huszti Zoltán

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965312
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965312
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák