Mint arról a Bors is beszámolt, május 18-án, hétfő reggel kizuhant egy 17 éves lány egy negyedik emeleti lakás erkélyéről Szentlőrincen. A rendőrség emberöléssel gyanúsítja Vanda barátját, Richárdot. A 22 éves férfi nem tagadja, hogy a szentlőrinci tragédia előtt veszekedett a kamaszlánnyal és együtt drogoztak, de állítása szerint a barátnője tragédiája baleset volt.

Információink szerint az igazságügyi orvosszakértő többszörös gerinctörést állapított meg, vagyis ezek a sérülések okozták a fiatal lány halálát. A gyászoló család már a héten megkapta az engedélyt a temetés megszervezésére.
Jövő csütörtökön veszünk Vandától végső búcsút. Az édesapja, a drága fiam két évvel ezelőtt rákban hunyt el, akkor neki egy hatszemélyes kriptát alakítottunk ki. Most a lányát is mellette helyezzük végső nyugalomra
– mondta a Borsnak Gyöngyi, a gyászoló nagymama.
Richárd családja éppen a lapunknak szólalt meg először. István, a férfi édesapja kinyilvánította, hogy sajnálják Vandát, de nem hiszi, hogy a fia végzett vele.
"A temetésre nem megyünk el, mert sokaktól kaptunk fenyegetést, pedig még be sincs bizonyítva, hogy valóban Richárd Vanda gyilkosa. Azon még gondolkodom, hogy koszorút küldjek-e" – fogalmazott.
Nos, Gyöngyi megadta a választ a kérdésre.
Ne küldjenek semmit, mert úgyis kocsira tennénk és visszajuttatnánk hozzájuk. Nem fogadunk el tőlük semmit, mert meggyőződésünk, hogy azt a mocskot nem véletlenül tartóztatták le. Hozzáteszem, Richárd családja nagyon szegény, még kenyérre sincs pénzük. Úgy gondoljuk, ha virágot vásárolnak, a rá valót biztos nem tisztességes úton szerezték!
– magyarázta a nagyszülő, és hozzátette, ő soha életében nem beszélt Richárd szüleivel, és a továbbiakban már nem is szeretne. A 22 éves férfit ők hozták a világra és ők nevelték fel.

"Amikor Vandám még Somogyapátiban lakott Richárdnál, egyszer odamentem, és az utcán találkoztam a fiúval. Ott kérleltem, hogy hagyja békén az unokámat, a Facebookon pedig tiltsa le. Nem hallgatott a szép szóra" – csuklott el Gyöngyi hangja.
Vanda családja sosem támogatta a fiatalok kapcsolatát, ám a lány rendszeresen átszökött a fiúhoz. A kamasz édesanyja éppen azért adta a szentlőrinci lakást a gyermekének, hogy legalább a közelükben legyenek, szem előtt. Sajnos ez sem volt elég Vanda megmentéséhez.
Olyan nekünk ez, mint egy villámcsapás. Eszembe jutnak az unokámról a szép emlékek. Anyák napjára is hozott nekem cserepes virágot. Azt mondta, az apukája helyett adja nekem. Vanda mindenféle virágot szeretett, a sírját is beborítjuk majd velük
– mondta Gyöngyi.
Vanda édesanyja két napja bement a patológiára, hogy elbúcsúzzon gyermekétől. Gyöngyi képtelen volt rá, hogy vele tartson, a borzalmas lelki fájdalma miatt az autóba sem tudott beülni. Egyelőre elképzelni sem tudja, hogy a temetést hogyan fogja kibírni.
"A fiam búcsúztatójára szinte nem is emlékszem. A koporsóját sem láttam. A többiektől tudom, hogy többen jelentek meg, mint ahány sír van a temetőben. Vandát is nagyon sokan szerették. A mi családunk köztiszteletben áll a környéken"- zárta a nagymama.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.