Brutális felvétel készült a nyáron, amikor az unokái kérésére a nagymama is részt vett az Ice Bucket Challengeben, és váratlanul rátámadt a család kutyája.
A nigériai Boko Haram szélsőséges szervezet követve az Iszlám Államot, videóra vette, amint két túszt kémkedés vádjával lefejeznek. A hatóságok tehetetlenek.
Új őrület hódít a házasulandók körében. Egyre többen vágynak ugyanis arra, hogy a Déli-sarkon házasodjanak össze, ám az itt élő pingvinek enyhén szólva nem lelkesednek a sok turistától.
Az idei évben százak jártak közel ahhoz, hogy a lottó-ötössel megváltozzon az életük: volt olyan hét, hogy százharmincöt darab négy találatost húztak ki.
Kis híján meghalt, öt hónapig gipszben feküdt, ma pedig a világ több pontjáról is jönnek hozzá, hogy megcsodálják szobrait. Annus
Gábor csemperagasztóból készíti alkotásait.
Egy kisfiú holttestére bukkant a rendőrség egy inárcsi ház kertjében. A babát fél éve hantolták el, édesanyja állítja: nem emlékszik a szülés utáni órákra.
Húsz ember, egy kínai operatársulat csaknem kétharmada életét vesztette, amikor kedden reggel autóbuszuk szakadékba zuhant Közép-Kínában - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
A valóságban is fuldoklott az öngyilkossági jelenetben a Júdást alakító Sándor Péter a Győri Nemzeti Színház Jézus Krisztus szupersztár-előadásán. A Bors szakértője szerint a kötél nem kerülhet élesben a színész nyakába.
Mindig mosolyog, és olyan jámbor, hogy bárkivel fotózkodik a quokka, vagyis a kurtafarkú kenguru. A quokka-szelfi a legújabb ausztrál őrület. Nem kicsit irigyeljük most az ausztrálokat.
42 esztendő után „engedte el” áldozatát egy gleccser Új-Zélandon. A fiatalember még az azt megelőző évben tűnt el, hogy befutott az ABBA, és a Beckenbauer-Müller-féle német válogatott világbajnok lett.
Természetesen ma is megtaláltuk a nap lúzerét: ezúttal egy olyan férfit kínálunk fel “főfogásnak”, aki jeles eredménnyel végzett a “hogyan tartóztassuk le magunkat és kerüljünk kórházba is kocsifeltörés közben?” kurzuson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.