Abrit Elizabeth Smith nem tudta, hogy férje, David Thomas egy mániákus hazudozó, aki ráadásul az egészségét is veszélyezteti, azért hogy jól lehúzza. A férfit beperelte a nő - írja a Daily Record, hiszen 3 évig adagolta nejének a hashajót, miközben olyanokat mesélt magáról, hogy Iránban harcolt és egy igazi hős katona.
Egykori neje úgy véli, a férfi a családját arról is megpróbálta meggyőzni, kissé megbolondult, hogy könnyebben tudjon tőle lopni. Az üzletasszony miután megtudta az igazságot a férjéről, Thomas azt mondta: végstádiumos rákos, kegyelmezzen meg neki és ne jelentse fel a rendőrségen. De megtette, hiszen akkor már tudta, ebben is hazudik.
A férfi egyébként azt hazudta, amikor felszedte a nőt, hogy van egy gyára, amely különböző dolgokat állít elő a védelmi minisztériumnak igen sok pénzért. Továbbá azt mesélte, első felesége egy balerina volt, aki autóbalesetben elhunyt. A nő 2012-től folyamatos kapta a hashajtót, így nagyon lefogyott, és később már lábra sem tudott állni, illetve állandóan hányt. Miután összeházasodtak, a nő megtudta mi a földi pokol. Állandóan remegett, enni sem bírt, ha sétált, akkor elszédült. Egy idő után azt hitték, Sclerosis multiplexe van, hiszen a tünetei arra utaltak.
Egyik alkalommal annyira rosszul lett a nő, hogy meztelenül összeesett a fürdőszobában, és Thomason látszott - visszagondolva - azt hitte, túl messzire ment. Kiabált, sikítozott, és látszott rajta, attól fél, meghalt a neje. Amíg az asszony betegeskedett, megszabadította a pénzétől, a családnak meg azt mondta, ha kérdezték, neje kérte, hogy vegye ki. Egy idő után kiderült, mindig a napi limitet vette le a kártyáról a férfi, de amikor a széfet kipakolta, akkor dőlt össze a kártyavára. Smith fia ugyanis megtalálta a férfi kocsijában a pénzt.
Ezután - nem részletezték hogyan - eljutott a család Thomas első nejéhez, aki az asszony félelmeit sajnos csak alátámasztani tudta. Thomas egy hazudozó, hiszen ő sosem volt balerina, ellenben van három gyereke a férfitől. A becsapott nő azért vállalta a nyilvánosság előtt a történteket, hogy más nőt ne tudjon becsapni a férfi, akit vélhetően pár évre azért le fognak csukni azért, amit egykori nejével tett. Ítélet jövő hónapban várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.