3942. oldal - Aktuális


83 évesen ítélték el a fejszés gyilkost

83 évesen ítélték el a fejszés gyilkost

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a 83 éves férfit, aki 2012 novemberében fejszével és késsel támadt rokonára egy hajdú-bihari kisvárosban.
Répás-per: beidézik a kuncsaftokat is

Répás-per: beidézik a kuncsaftokat is

Az év botránya lehet a kerítéssel vádolt Répás Lajos ügyének pere. A Bors ugyanis megtudta: nemcsak a lányokat, hanem férfi partenereiket – többnyire tekintélyes üzletembereket, példás családapákat – is beidézheti a bíróság.
Iszlám radikálisok vezetői jöttek Magyarországra

Iszlám radikálisok vezetői jöttek Magyarországra

Radikális iszlamista vezetők fordultak meg Magyarországon – értesült a Bors. A terrorelhárítás kiemelt figyelmet fordít az ilyen személyekre. Eközben újabb fiatalok vágnak neki Szíriának, hogy az Iszlám Állam (IS) mellett harcoljanak.
15 millióért újítják fel Orbán szobáját

15 millióért újítják fel Orbán szobáját

Hiába költözik már szinte biztosan 2016-ban Orbán Viktor a budai Várba, jelenlegi dolgozószobáját is felújítják hamarosan. Hogy ki fogja majd használni a Parlament miniszterelnöki szárnyát, egyelőre nem tudni.
Iskolai stressz nyomorítja meg gyermekeinket

Iskolai stressz nyomorítja meg gyermekeinket

Egyes felmérések szerint minden második tanuló stresszel az iskolában. Gyakran az otthonról hozott feszültséget vezetik le így, de egy dolgozat, vagy a társak csúfolódása is éppen úgy okozhatja ezt. Végső esetben a gyerek kárt is tehet...
Késve futott be a luxusvonat

Késve futott be a luxusvonat

Kristálypoharak, elegáns porcelán étkészlet, bárzongorista, lakosztályok és zuhanykabin várta a Budapest–Teherán–Budapest útvonalon közlekedő Jewels of Persia elitvonat tehetős utasait. Az október 14-én induló járat vasárnap tért vissza.
Sokkoló: vért ivott a tanárgyilkos tini

Sokkoló: vért ivott a tanárgyilkos tini

Elképesztő dolgok derültek ki a brit Will Cornickról, aki egy hete brutálisan meggyilkolta az egyik tanárát. A csupán 15 éves srác korábban is vérivással riogatta a gyerekeket a parkban.
Orosz tankok rohanták le Donyecket

Orosz tankok rohanták le Donyecket

Harminckét tankkal törtek be az éj leple alatt az oroszok ukrán területre. Kíséretükbe tartozik negyven, ellátásukat biztosító teherautó. Donyecket tegnap éjjel tűz alá vették.
Részeg volt a gyalogosok közé hajtó sofőr

Részeg volt a gyalogosok közé hajtó sofőr

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette megalapozott gyanújával indult eljárás az ellen a férfi ellen, aki vasárnap hajnalban gyalogosok közé hajtott Nagytevel és Homokbödöge között.
Döbbenetes: lábon megy a csónak

Döbbenetes: lábon megy a csónak

Egyetlen hétvégén két eszement járművet is bemutattak a világ két távoli pontján. Ami a legsúlyosabb: a sofőrök élvezik, ha lába van a csónakjuknak, vagy égnek álló kerekekkel megy az autójuk. Ez a jövő?!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.