Durva: gyermeke szeme láttára erőszakolták meg

kihasználták
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 25. 19:00
Kihasználva hatalmát, az önkormányzati dolgozó szexuálisan molesztálta a nőt, aki félt, hogy az állam elveszi tőle házát.
Bors

Öt év letöltendő börtönbüntetést kapott az az önkormányzati dolgozó, aki megerőszakolt egy védtelen, egyedülálló anyát. Clive Glasford a birminghami városi tanácsnál az önkormányzati lakások ügyéért felelt, és ilyen minőségében ő dönthetett arról, hogy ki és milyen ingatlanhoz juthat hozzá az állam segítségével.

A Birmingham Mail hosszú sorokat idéz a döbbenetes vádiratból.

– Bizonyítható, hogy a vádlott erőteljesen vonzódott a sértetthez már a kezdetektől fogva, és a köztük lévő húszéves korkülönbség sem érdekelte, mindenképpen megpróbált kapcsolatot kialakítani vele. Az elutasítás után rájött, hogy a nő egyedülálló és sebezhető, mert rettegett attól, hogy elveszíti az önkormányzati lakását. Azzal, hogy erőszakosan és szexuálisan közeledett a hölgy felé, nem csak a munkahelyi szabályait szegte meg, hanem sokkal tovább ment – írja a brit lap.

Az áldozat először csak baráti közeledésként fogta fel Glasford a szokottnál is nagyobb érdeklődését, de az ominózus, erőszakos estén nem érezte jól magát és megpróbált elaludni, amikor az elkövető felébresztette és szexuálisan zaklatta. Mivel a nő a beszedett nyugtatók miatt gyakorlatilag magánál sem volt, kétségtelenül fenn áll a nemi erőszak vádja. Raádásul súlyosbító körülmény, hogy az eset közben az ágyban ott feküdt a hölgy gyermeke is... A megerőszakolt nőről az is kiderült, hogy depresszió és szorongás kínozta, és bár Glasford ügyvédje azzal védekezik, hogy a védence nem tervelte ki előre a bűncselekményt, azért az gyanús, hogy még csak be sem ismerte a bizonyítékokkal alátámasztott bűnét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.