Szabadon engedték a 3 ember halálért felelős Sz. Rolandot. A férfit zokogó családja várta a bíróságon. A nyomozási bíró úgy vélte, Rolandnál nem áll fent szökés kockázata.
Kizártak két hallgatót az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karáról az intézmény tavalyi gólyatáborában történt erőszakos cselekmények miatt - közölte Hack Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar fegyelmi bizottságának elnöke.
17 emelet magasból ugrott ki egy munkakereső asszony elkeseredettségében. A nő azért választotta a halált, mert azt hitte, nem tett elég jó benyomást a bizottság tagjaira, akiknél állásinterjún volt.
Persze csak viccből, a pólójánál fogva egy ajtófélfába fúrt szögre, de így is óriási balhé kerekedett az ügyből, miután a lógó gyerekről fotót készített és azt fel is töltötte a Facebookra.
Egy brit apa olyan durván rázta meg 11 hetes gyermekét, hogy a kicsi agyvérzést kapott. Ráadásul a sérülésért a teljesen ártatlan édesanyát hibáztatta, akit emiatt le is tartóztattak.
Forró vizet öntött az alvó gyerekek arcába, majd bárddal támadt rájuk. A szobalány az elviselhetetlen életkörülményeivel magyarázta a tettét. Élete végéig börtönben maradhat.
Saját temetésére félretett 7 ezer fontját (2 millió 800 ezer forint) lopták el tinédzser rablók attól az édesanyától, aki pontosan tudja, hogy már csak maximum egy éve van hátra az életből.
Életét vesztette egy tízéves kisfiú Indiában, mikor egy nyilvános illemhelyet használt. A helységben felrobbant a szennyvíztartály, ez végzett a gyerekkel.
Füstölt a 3-as metró egy szerelvénye a végállomáson Újpest-Központnál, miután leszálltak róla az utasok. Jelenleg pótlóbuszok járnak a vonalon az Árpád hídig.
Közúti baleset gondatlan okozásának bűntettével vádolja az ügyészség V. Mártont, aki 2013. szeptember 19-én összeütközött a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító Audival Nagylóc határában. Az ügy tárgyalása a Balassagyarmati...
Egy amerikai pár története a bizonyíték arra, hogy az emberre tényleg bárhol rátalálhat a szerelem. Cyrista és Bill közel 200 kiló zsír eltűnésének köszönhetik boldogságukat.
Véres, meztelen női testek lepték el a hétvégén a londoni Trafalgar Square területét. A ruhátlan hölgyek a PETA állatvédő szervezet nevében tüntettek a húsevés ellen.
Szomorú történet, de főszereplője, egy fiatal amerikai feleség, a bánatra gondolt a legkevesebbet. Élete utolsó heteit utazásssal töltötte, majd az eutanázia mellett döntött.
Nem jelenik meg több részlet a Welsz-könyvből, a kiadó leállította a további közléseket, azok ugyanis tartalmuknál fogva nem kerülhetnek egyelőre napvilágra. Bár az utolsó résznek egy hónapja meg kellett volna jelennie, még a második...
Nik Wallenda amerikai akrobata hétfőn hajnalban újabb hihetetlen rekordot állított fel. Bekötött szemmel sétált ötven emelet magasan egy drótkötélen, amit két felhőkarcoló között feszítettek ki.
Két személyautó ütközött, többen megsérültek, közöttük négy gyermek egy gyömrői útkereszteződésben kedd reggel - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Hat csecsemőt kellett átköltöztetni a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet harmadik emeleti újszülött részlegének újszülött ellátójában kedden hajnalban keletkezett tűz miatt - tájékoztatta a kórház PR menedzsere kedden az MTI-t.
Kétmillió forintból készült el Horn Gyula síremléke. Az alkotás a budapesti Fiumei úti sírkertben áll. Információink szerint az MSZP-ből eddig csak egy vezető tisztségviselő kereste fel a márvány emléket. Ő is csak magánemberként.
Nem pusztán divathóbortból serkennek a bajuszok a magyar focisták, pólósok, kajakosok arcán, valamennyien csatlakoztak a Movember mozgalomhoz, amely a prosztatarák megelőzésére hívja fel a figyelmet.
Szíriában a legrosszabb, Svájcban a legjobb élni – legalábbis egy friss kutatás szerint. Magyarország 109 ország közül a 67. helyen szerepel a nyomorindexen.
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt - tudatta a család kedden az MTI-vel.
Kígyózó sorokra kell készülni a henteseknél december 13-tól. Egy új szabályozás értelmében minden allergén anyagot fel kell tüntetni az élelmiszerek csomagolásán. Ahol nem tudják kinyomtatni digitális mérlegen, ott el kell mondani.
Családjáért izgul az a pécsi férfi, akit egy 1998-as gyilkosság miatt állítottak bíróság elé. A vád szerint Hamvas Gábor üzletfelét gyilkolta meg, majd Angliában bujkált 14 évig. A férfi nem tett vallomást a bíróságon, és a bűncselekményt...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.