Segítsen! Ki az áldozat és ki oltotta ki az életét?

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 25. 17:55
Nem természetes halállal és nem is balesetben halt meg az a férfi, akinek holttestét a hónap elején találták meg Érden.
Bors

Március 3-án jelentették be a rendőrségen, hogy holttestet találtak Érden, a Budafoki út mögötti Sulák patakban. A rendőrség először közigazgatási eljárást indított, de a szakértő nem zárta ki, hogy valakinek köze lehet az áldozat halálához. Ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomozást indított.

Ezt viszont hátráltatja, hogy a férfi kilétét még nem sikerült megállapítani. 30-40 év közötti, 173 centiméter magas volt. A megtalálásakor 41-es méretű cipő volt rajta. Több foga hiányzik, jobb oldali kulcscsontja törött, amit 9 csavarral rögzített orvosi fémlap fog össze. Ruhájában néhány száz forintot találtak a rendőrök, de iratok nem voltak nála.

A nyomozók kérik, hogy aki a rendőrség honlapjára feltöltött képeken látható ruházatot felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval bír, hívja az 1/236-28-83-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható Telefontanún (80/555-111; h-cs: 8:00-16:00, p: 8:00-13:00), továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívón.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.