Elvált és elhagyott asszonyokra utazik egy szlovák férfi, Végh Attila. A férfi, miután behálózta a nőket, pénzt csal ki tőlük. A Bors megtudta, hogy már nem csak hazájában, de Magyarországon is körözik.
<p>Súlyosan sérült, vérző kutyákhoz riasztották a Pest megyei állatvédőrséget Üllőn. A két szerencsétlen pára egy virágzó, de mocskos üzletág áldozata lett.</p>
Kölcsönért indult keresztapjához egy ózdi tini, a férfi azonban elcsalta, és megpróbálta megerőszakolni. A lányt az őket követő unokatestvérek mentették meg.
A paprikás csirkéhez vagy a gőzölgő húsleveshez szokott magyar ember számára egészen kétségbeejtőnek tűnne, ha például egy még dobogó kobraszív elfogyasztására buzdítanák. Pedig a világ egyéb tájain az efféle menü teljesen természetes,...
Repülőjéhez kellett volna sietnie a Dabasról induló norvég férfinek, Morten Sundbergnek. A férfi azonban nem csekkolt be a járatára, azóta sem találják. Kispesten látták feltűnni.
Lezárult a nyomozás S. Ábel ellen, akit egyszer már gyilkossági kísérletért leültettek, mert egy gyorsétteremben lövöldözött. Most kiderült: valóban robanószert kotyvaszthatott a lakásán nyáron.
Kétszáznál is több madárnak ad otthont az ország egyik leghíresebb emufarmja. A felsőlajosi fenyvesek között élő emuk és nanduk óriási tojásokat tojnak, a jövőben pedig akár a pulykát is lepipálhatják a húsfogyasztás terén.
Az ételallergiában szenvedő szemfüles vásárlók csütörtökig jól járnak, hiszen több helyen is akciókat hirdettek az áruházak. A laktóz- és gluténérzékenység, valamint a diabétesz is jócskán megnöveli az érintettek kiadásait,...
<p>Kigyulladt egy parasztház péntek éjjel a Zala megyei Nemesbük és Karmacs közötti külterületen. A tűzben egy ember meghalt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.</p>
Újabb közlekedési botrány borzolja a fővárosban utazók kedélyeit, amely alapján jól látszik: a tömegközlekedési eszközök vezetői magasról tesznek arra, hogy mi történik az utasokkal.
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott egy rendőrautó, amelyben egy 22 éves őrmester azonnal szörnyethalt. A kocsi épp egy kolléga megsegítésére sietett, amikor ütközött.
Többmilliós adósságban úszik B. László, aki a Fanni eltűnése előtti napokban ügyvédeket hívogatott. Ám lapunk legnagyobb megdöbbenésére nem magának, hanem egy, Fanni családjának sem ismeretlen, Erika nevű nő számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.