Igazi bunkóság: a Dunába hajigálják a bérelhető rollereket

Igazi bunkóság: a Dunába hajigálják a bérelhető rollereket

kár
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 05. 14:30
Rendre a Dunában végzik a Lime-ok, a telefonnal bérelhető elektromos rollerek. Talán garázda fiatalok tartják jó heccnek a folyóba vágni az eszközt, mindenesetre a mágneshorgászok most egyszerre kettőt is kihúztak.
Bors

Bejelentés alapján kelt útra a két mágneshorgász, Kovács Tamás Gábor és Szabó Ádám, hogy kiszedjék Budapesten a Dunába dobott Lime-okat. Kettőt megtaláltak, azonban egy harmadik, amely a városligeti tóban volt, eltűnt, ezt valaki valószínűleg kiszedte és elvitte, de az is lehet, hogy teljesen elsüllyedt.

– Ahogy az elsőt kivettük, hívtunk egy Lime-szervizes srácot, ő mondta, hogy van még egy a Dunában. Megkerestük azt is, kivettük. A harmadik máshol lett volna, de annak nem akadtunk a nyomára – – kezdte a Borsnak Kovács.

Ezek az eszközök 20-30 kilo­gramm környékén mozognak, így nagyon óvatosnak kell lenni a kiszedésnél.

Csak telefon kell hozzá

Ahhoz, hogy egy ilyen elektromos rollert használni lehessen, le kell tölteni az okostelefonra a Lime applikációját. Ide regisztrálni kell a bankkártyát és egyéb adatokat. Ha ez megvan, a programon keresztül, a térkép segítségével meg kell keresni a hozzánk legközelebbi Lime-ot, majd az azon lévő QR-kód beolvasásával már fel is van oldva az eszköz, bátran használhatjuk. Utunk végén csak le kell tenni egy helyre, ahol nem zavarja az autós- és gyalogosforgalmat, valamint – mint egy parkolást – le kell állítani az applikációt.

– Alapvetően mágnessel horgászunk, de a rollereket ez nem vette ki, így szükségünk volt egy háromágú vasmacskára is, hogy ki tudjuk emelni a járműveket. Ez nem volt egyszerű, mivel körülbelül húsz méter magasra kellett felemelni a hídra, amin álltunk, és közben a hajóforgalmat is figyelni kellett – mesélte a részleteket Kovács Gábor, majd hozzátette: egyébként maga a cég is kivehette volna az eszközeit, hiszen azok folyamatosan küldik interneten keresztül a pontos helyzetüket, így lehet megtalálni a térképen. Az egyik már vagy két hete fekhetett a Dunában, mielőtt a mágneshorgászok ki­vették volna.

Ezek az eszközök már szinte mindenhol ott vannak Budapest utcáin, az emberek – bizonyos szabályok betartásával – ott rakják le, ahol akarják. Azt nem lehet tudni, kik és miért lelnek örömet a rollerek folyóba hajigálásá­ba, az azonban biztos, hogy az eszköz akkumulátora súlyosan károsítja a vizeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.