A gyónási titok olyannyira szent és sérthetetlen, hogy egy pap nem beszélhet akkor sem, ha konkrét bűncselekményről szerez tudomást, védve ezzel a bűn elkövetőjét. De vajon mit szólnak ehhez a nyomozók?
Új kampánybeszámolóval rukkolt elő a Jobbik, ami egyértelművé teszi, hogy az eredeti dokumentumban szereplő összegek nem stimmeltek, ráadásul miközben a párt folyton azt bizonygatta, hogy beszámolójával minden rendben, a módosított verziót...
A nagy nyári melegben senki sem akar mást, csak egy légkondicionálóval felszerelt szobában üldögélni egész nap. Semmi pánik, a berendezés nélkül is lehet boldogulni. Akár 6 fokkal is kevesebb lehet a szoba hőmérséklete, ha pár dolgot megteszünk érte.
Ha így folytatjuk, lassan drón nagyhatalom leszünk: akár a százezret is elérheti Magyarországon a drón-használók száma. Sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy felszállási engedély kell hozzá.
Városi legenda – Az evolúcióelmélet megalkotója előszeretettel falatozott az általa felfedezett fajokból. A legenda szerint Charles Darwin a tatut, a pumát és az óriásteknőst is megkóstolta. Az egyik óriásmadárnál csak későn eszmélt...
Eldobált cigarettacsikkek, összegyűrt cigisdobozok, kosz, szemét – lehangoló látvány fogadja az utazókat. Bár a bejáratnál van egy kijelölt dohányzóhely, az apró hamutartó pillanatok alatt megtelik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.