Elhagyta a férje a pártanácsadót

Elhagyta a férje a pártanácsadót

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 19. 12:30
Dr. Belső Nóra saját tapasztalati útján még nagyobb segítséget tud nyújtani a válságba került házasságokon, ugyan is el kellett fogadja férje új életet akar nélküle.
L. P.

Minden ember életében vannak törések és csalódások még a azoknak is akiknek a hivatásuk épp az, hogy az ilyen helyzetbe került embereken segítsenek. Belső Nóra pszichiáter is átesett élete legnagyobb csalódásán: tönkrement a húsz éves házassága – ezt először az ATV Húzós műsorában árulta el Rónai Egonnak. A párkapcsolati tanácsokat is adó szakember azonban úgy érzi, hogy mindezek után, saját élményei által talán jobban tud segíteni másoknak az érzelmeik feldolgozásában.

– Nem egy új történet ez az életemben, ettől függetlenül a házasságról alkotott véleményem nem változott: pártolom az örökké tartó kapcsolatot, bármennyire is nagy fájdalomként éltem meg a saját házasságom elvesztését – válaszolta megkeresésünkre Nóra, aki nagyon szerette volna megmenteni a harmincéves kapcsolatot.

– Váratlanul ért, hogy válni fogunk. Nem akartam és szerettem volna megoldani a problémáinkat, de egyedül kevés voltam hozzá, ezt a másik félnek is ugyanúgy akarnia kellett volna.Több mint három évig tartott a végső döntés.

Nóra azért is nehezen dolgozta fel a csalódást, mert válaszok és okok nélkül maradt.

– Próbáltam megtudni, hogy mi az ami már nem tetszik bennem, vagy miken kéne változtatnom, változtatnunk, de ő csak annyit felelt, úgy vagyok jó ahogy vagyok, mint anya, mint szerető és mint minden. Egy hosszú távú kapcsolatban nehézség lehet az is, hogy a két ember változik és ez nem mindig egy irányú. Ez a legnehezebb, mert el kellett fogadnom, hogy talán ő változott meg, hozott egy döntést tőlem függetlenül. Közel ötvenévesen új életet akart. Azt érezte, hogy be kell pótolnia valamit. Ezt kénytelen voltam elfogadni – mesélte el lapuknak a pszichiáter, aki a magánéleti válsága miatt segítséghez is fordult egy kollégájához.

– Nem titok, még segítséget is kértem, hogy a gyermekeink, a férjem és még én is a lehető legkisebb sérüléssel ússzuk meg ezt az időszakot.

Bár kudarccal végződött, Nóra egy percét sem bánja a házasságának, sőt, azóta is jóban van volt férjével, a saját tapasztalatait pedig a hivatásában hasznosítja.

– Az új könyvemben ez inspirált a leginkább, hogy bemutassam a legkritikusabb életszakaszainkat, amelyket ismerve, az önismeretünk által könnyebben juthatunk ki a hullámvölgyekből. Így a címe is az lett: Életciklusok, hangulatzavarok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.