Aktuális

Egész életükben barátnők voltak – A magány helyett a közös karantént választja a három idős hölgy – videó

Bors

Létrehozva: 2020.03.19.

Három angol hetvenes nő úgy határozott, együtt szeretnének megbírkózni a koronavírussal, de legalábbis az otthoni elvonulássall, ezért azt tervezik, összeköltöznek. Megelőzésként egy hétig egyedül maradnak otthonaikban, hogy biztosak legyenek benne, minden rendben az egészségükkel, ha pedig ez nem változik, összeköltöznek, mert együtt sokkal szívesebben töltenék idejüket a világtól elzárva.

Doreen, Dotty és Carol a hetvenes éveikben járó nők, akiknek barátsága már negyven éve tart. Mivel mindig ott voltak egymás számára, segítették egymást, ha válásról, gyászról volt szó, úgy érzik, ebben a nehéz időszakban is együtt szeretnének lenni, mert nem tudják elképzelni, hogy ne támogatnák egymást. 

Egyetlen nehéz kérdés merült csak fel a tervükkel kapcsolatban, mégpedig az, hogy melyikük otthonát válasszák. A dilemma a következő: Dotty és Carol házának van hátsókertje, ahol lehet tornázni és pihengetni a szabadban, de Doreennak van otthon Netflixe, amin nézhetnék a The Crown (A korona) című sorozatot. 

Coronavirus | Isolating with friends

🥰🥰 Lifelong friends Doreen, Dotty and Carol have been through divorce and loss together. Now they're planning on getting through isolation together, literally ⤵️

Közzétette: BBC Breakfast – 2020. március 18., szerda

A három hölgy szinte a megelevenedett The Golden Girls, tűzön-vízen át kitartanak, és úgy éreznék, nem lenne helyes, ha most nem együtt lennének. Az ideális lakás kiválasztása mellett még egy feladatuk van: jól betárazni borból, hogy vidáman teljenek az otthoni elvonulásban töltött idők – magyarázták a BBC Breakfast műsorában.

(via Ladbible)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499810
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142573_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Most már biztos: ATACMS-rakétákat használt Ukrajna az orosz hadsereg krími bázisa ellen (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499810
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze