Bárhol, bármikor megtámadhatnak egy védtelen nőt az utcán, ehhez még csak kirívó öltözködés sem kell. Az önvédelem az egyetlen lehetőség, hogy épségben megússza a kalandot.
Egyetlen örökösként, tíz éven át segítette József az ápolásra szoruló nagynénjét. Az asszony halála után a vagyon azonban nem hozzá, hanem a szomszédhoz került.
Ahol egy nőt tündérnek hívnak, ő mindenképpen külsőre és belső értékekre is szép személyiség kell legyen, ami igaz a beszédjére és a mozdulataira is – vallja Sütő Enikő. Az egykori sztármodellt a Tündérszépek szépségverseny kapcsán kérdeztük.
Óriási riadalmat váltott ki a sztárok körében is ismert és népszerű doktornő eltűnése. P. Erikának akkor veszett nyoma, amikor egy pesti kórházból további kezelésre egy budai intézménybe akarták szállítani. Fél napon át több százan keresték.
Hallgatásba burkolódzik Cs. Dániel, a kőbányai művészlány, K. Kata gyilkosa. A Frankfurtban elkapott férfi viszont lemondott speciális jogairól, és beleegyezett, hogy napokon belül hazahozzák.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint önmagáért beszél és sportdiplomáciai siker, hogy a nyári játékokat megelőző évben Magyarország több olimpiai kvalifikációs világbajnokságot is rendezhet.
A növények, fák jóval intelligensebbek annál, mint amennyit korábban feltételeztek róluk a tudósok. Segítik egymást, barátkoznak, emlékeznek, figyelmeztetik egymást a veszélyre. Kommunikációs csatornájuk pedig a föld alatt fut: gyökerekből...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.