Segítsen! Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

Segítsen! Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

halálos baleset
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 30. 17:35
Police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat halálos közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt. Ahogy arról korábban beszámoltak, december 17-én 17 óra körüli időben halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 75-ös számú főútvonal 20-as kilométerszelvényében, Pacsa térségében.

A balesetben részt vevő Opel személyautó mögött Zalaszentmihály irányából Pacsa felé egy ismeretlen gyártmányú, típusú, hatósági jelzésű gépkocsi közlekedett, amikor a baleset bekövetkezett. A rendőrség várja az ismeretlen járműben ülő személyek, továbbá azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak a balesetnek, és bekövetkezésének körülményeiről információval rendelkeznek.

Kérjük, hogy jelentkezzenek személyesen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy telefonon a 06-92-311-510-es számon. Bejelentést tehetnek a 112-es központi segélyhívón, illetve névtelenségük megőrzése mellett a nap 24 órájában a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.