Két kiállítást és egy tizenegyest szenvedett el egy támadáson belül az Ajax az idei BL-szezon eddigi legjobb meccsén a Chelsea ellen. Szabó Zsolt korábbi játékvezető szerint jó döntések születtek.
Intézd el, gyilkos! – a hangok nem csitultak a hallucináló B. Szabolcs fejében, a jól szituált grafikus az éjszaka közepén ollót ragadott, és a hajánál fogva rángatta ki szomszédját az ágyából, hogy végezzen vele.
Ha beismeri VV Fanni elrablója, hogy meg is ölte a lányt, akkor 30 év raboskodással megúszhatja. De ha B. László továbbra is tagad, akkor akár élete végéig a rácsok között kell maradnia – a vádirat szerint. Egykori ügyvédje felháborodott.
Miközben azt állítja, hogy kerékpárral közlekedik, tömegközlekedést használ, sunyi színjátékot játszik az ellenzéki főpolgármester! Valójában szolgálati sofőr furikázza, aki minden reggel ott várja a lakásánál. Csak akkor vált...
A választók döntését figyelembe kell venni, a kormány a budapesti vezetés nélkül nem dönt a beruházásokról – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője Karácsony Gergellyel közösen tartott tájékoztatóján a szerdai kormányülés...
Karácsony az Inforádióban főpolgármesteri terveiről szólva bejelentette, zsákmányt ne akarjon senki! Aztán „ennek jegyében” kedden 3-ról 5-re emelte helyetteseinek számát, és megemelte a fizetésüket, ami így 200 millió forinttal kerül...
A csúcsminőségű farmer teljes egészében pamutból készül, de ma már a kevert szálas anyagok használata a jellemző a farmergyártásban. Ha sokat mossa, hamarabb elveszti a színét, ha túl forró vízben, akkor a formáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.