A felesleges dudálás miatt telt be sokak pohara, ezért petíciót hirdettek ez ellen a Peticio.com oldalon. Azt szeretnék elérni, hogy tiltsák be Budapest belvárosában a dudálást, mondván, a legtöbben csupán az agresszió kifejezéseként hangoskodnak.
Milliomos lehet a rácsok mögött az az osztrák sorozatgyilkos, aki a magyar N. Zsuzsannával is végzett brutális módon. Az áldozat édesanyja ugyanakkor még nem kapta meg azt a jóval szerényebb kártérítési összeget, amit a bíróság megítélt neki.
Köntösben és papucsban áll, s büszkén mutatja a nyugdíjas Laci bácsi azt a saját kezével készített betonalapot, ami a házánál megállította a rendőrök elől menekülő fiatalok kocsiját. Egyiküket drog miatt körözték a zsaruk.
Az éppen reggelit készítő nő arcába robbant az a két tojás, amit a mikrohullámú sütőben próbált megfőzni. A súlyos égési sérülés mellett az egyik szemére ideiglenesen meg is vakult Bethany Rosser.
Szörnyű képeket osztottak meg az interneten arról az állatról, akit állítólag megkínoztak, és láncon tartják Sri Lankán. Itt az egyik legrégebbi buddhista szertartáson is részt kellett vennie.
Imbolyogva és kuncogva lazított az a nagymama, aki véletlenül elfogyasztotta az unokája kanabisszal ízesített sütijét. Felvétel is készült a furcsa délutáni lazulásról.
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.